14.

A patak partján, a Virágok-völgyénél.
Olivia jön.

Olivia: Mit bánom én, ha tiltják! Akkor is megkeresem Cleot! Ha kell, még a gonosz birodalmán is átkelek. (elgondolkodik) Bár… kicsit félek, de tudom, hogy a többiek nem egyeznének bele a dologba.
(hirtelen megszólalnak a fák)
Fa1: Csak nem szökni próbálsz?
Olivia: Nem, dehogy!
Fa2: És mibe nem egyeznének bele a többiek?
Olivia: Tudjátok mit? Semmi közötök hozzá! Hagyjatok békém!
Fa1: Nem szeretnénk bántani, csak hallottuk, hogy valaki erre felé siet… és gondoltuk, hogy segíthetnénk neki.
Fa2: De nem gondoltam volna, hogy pont te szaladsz erre. Mond hát el mi ez a nagy sietség?
Olivia: Nagyon nehéz lenne most hirtelen megfogalmaznom… a lényeg, hogy Cleo már több mint két napja nem jött haza.
Fa2: A hercegnő? Ez meg hogy lehet?
Fa1: Csak nem a túloldalon van?
Olivia: Sajnos nagy az esélye annak, hogy Lionellel szöktek át. Az a legnagyobb baj, hogy Lionel holttestét nem rég találták meg és Cleo-ról szó sem esett… tudjátok, nagyon féltem. Ő az egyetlen olyan személy, aki szívesen meghallgat, bármiről legyen is szó…
(Ophelia jön)
Ophelia: Olivia! Olivia!
Olivia: Ophelia? Hát ő meg mit keres itt?
Ophelia: Már azt hittem, hogy elmentél… csak azt akarom mondani, hogy én is veled szeretnék menni.
Olivia: De mégis hová?
Ophelia: Hát Cleo után. Vagy talán te nem ezért jöttél ide?
Olivia: Igen, de egyedül szeretnék menni.
Ophelia: Nem teheted ezt velünk! Különben is, nagyon féltünk. Lehet, hogy te nem vetted észre, de Hermia és többiek… szóval ők is aggódnak miattad.
Fa1: Ophelia! Miért nem hagyod, hogy Olivia döntsön?
Fa2: Később majd talán rájön, hogy milyen fontosak az igaz barátok.
Olivia: Én igen is tudom, hiszen Cleo nekem az.
Fa2: Igen, ezt értem, de Cleo is ezt gondolja rólad? Szerintem Cleonak mindenki egyformán barátja, hisz ő a mi hercegnőnk.
Olivia: (elgondolkodik) Én… na, jó! Legyen. Velem jöhetsz, de csak akkor, ha a többieknek nem szólsz erről egy szót sem.
Ophelia: (megöleli Oliviát) Megígérem. (mindketten el)

Vége az első résznek!

13.

Terem Carmen palotájában.
Hírnök jön.

Hírnök: Úrnőm, úrnőm! Nem rég megtalálták Lionel holttestét a patak partján… de Cleot nem találták sehol. Lehet, hogy őt…
Carmen: Ilyen még eszedbe se jusson! Cleo nem lehet egy olyan undorító férfié, mint Curio. Most menj!
(hírnök el; a nimfák sírva futnak be Carmen elé)
Ophelia: Mondja, ugye ez nem igaz? Nem lehet az, hisz Cleo nem halhat meg…
Heléna: Szeretnénk tájékoztatni önt arról, hogy Lionel…
Carmen: Tudom, lányom, tudom. A hírnök már mindenről értesített. És meg kell mondanom, hogy nem nagyon örülök ennek a borzalmas hírnek. Higgyétek el, hogy én is nagyon aggódom Cleo egészsége miatt, hisz ő a lányom.
Olivia: Esküszöm a magas égre, ha bármi baja esik Cleonak… én magam bánok el azzal a Curioval, vagy bárhogy is hívják!
Hermia: Na, jó. Most szerintem még semmit sem tehetünk. Meg kell várnunk az újabb híreket. És reménykedjünk, hogy ez a hír csakis jó lehet.
Olivia: Nem várhatunk! Mi van akkor, ha a következő hír Cleo halálát hirdeti majd? Talán akkor is várunk? Cleot már régóta ismerem, és nem fogom cserbenhagyni! (kiszalad)
Ophelia: Belé meg mi ütött?
Carmen: Meghiszem, hogy ennyire aggódik Cleo miatt… de meg kell értenünk, hogy nem lehet elsietni a dolgokat. Curiot jól ismerem… Cleo nem halva kell neki, hanem élve.
Linette: Ez már kezd egyre félelmetesebb lenni. Még a hátamon is feláll a szőr a félelemtől…
Ophelia: Ezzel nem csak te vagy egyedül. Szerintem menjünk és kérjük a fák segítségét. Biztos vagyok benne, hogy sikerül ez az ötletem.
Heléna: Ha te mondod…
Carmen: De azért legyetek ti is óvatosak. Nem szeretném, ha veletek is történne valami.
(nimfák el)

12.

Curio szobája.
Cleo és Curio jön.

Lionel: Köszöntelek az új lakosztályodban.
Cleo: Én azt hittem, hogy az a szoba lesz az enyém, ahol átöltöztem.
Lionel: Tévedsz kicsikém… mostantól ez lesz a szobád. Hahaha!
Cleo: De Phoenix azt mondta…
Lionel: Phoenix? Hahaha! Csak azért szolgál még mindig nálam, mert az apja megkért rá. Legszívesebben eltenném láb alól, úgy, mint az apját.
Cleo: Úgy, mint az apját? De hisz Phoenix ezt nem említette nekem…
Lionel: Még jó, hogy nem. Mivel hogy megtiltottam neki. Egy bizonyos dolgot még nem is említettem…
Cleo: Mit?
Lionel: Hát csak azt, hogy aki nem engedelmeskedik nekem, az halál fia! Phoenix ezért nem szólt neked egy szót sem az apja haláláról. Úgyhogy kedvesem, jobban jársz, ha nem ütöd bele az orrocskádat az én dolgaimba, mert még te is úgy végezheted.
Cleo: Igen. Tudom.
Lionel: Hát akkor… én mindjárt jövök, csak még át kell öltöznöm, ehhez a csodás estéhez… mármint ezt úgy értem…
Cleo: Nem kell mondania! Nem vagyok idióta!
(Curio el; kint a nyitott ablak alatt Phoenix és a tündérek Cleot keresik)
Phoenix: (suttogva) Cleo? Ott vagy?
Cleo: Itt vagyok… Ki az? Phoenix te vagy az?
Phoenix: Igen én vagyok.
Mazsola: És mi is itt vagyunk!
Cleo: (kimegy a nyitott tornácra) Annyira örülök nektek! El se tudom mondani mennyire.
Mustármag: Mi is örülünk neked…
Mimóza: hogy épségben vagy.
Cleo: Hát eddig még meg vagyok, de nem tudom mi lesz akkor, ha Curio visszajön…
Phoenix: Ilyenre ne is gondolj! Nem engedem, hogy bármi bajod is legyen.
Cleo: Amúgy ezt a házasság dolgot komolyan gondolja? Mert nem mondanám, hogy annyira összeillenénk.
Phoenix: Sajnos igen, de szerintem csak az erődet szeretné megkaparintani.
Cleo: Az erőmet? Honnan szeded azt, hogy nekem van erőm?
Phoenix: Lionel nem mesélt róla?
Cleo: Hát… lehet, hogy említett róla néhány dolgot, de akkor pont nem figyeltem oda…
Phoenix: Na, mindegy. Nem ez a fontos. Az a lényeg, hogy még azelőtt használnod kell az erődet, mielőtt Curioé lenne. Igazából még ő se tudja, hogy milyen erő van a te birtokodban.
Cleo: Hát ezzel nincs egyedül.
Phoenix: Kérlek, Cleo, próbáld meg! Csak így szabadulhatsz meg Curio fogságából.
Mazsola: Próbáld meg, Cleo!
Cleo: Hát jó! De mit kell tennem?
Phoenix: Keresd meg a lelked legmélyebb pontját, ahol nyugalom van… Sikerül?
Cleo: Azt hiszem, igen… és hogyan tovább?
Phoenix: Máris mondom… na, szóval. Ha megtaláltad, akkor már csak az kell, hogy megkeresd azt, ami elrejtve van. Keresd az erőt, Cleo. Keresd, de ha ez nem sikerül, akkor engedd, hogy ő találjon rád… Tudom, hogy sikerülni fog.
Cleo: Phoenix! Azt hiszem, már érzem…(láthatatlanná válik)
Mustármag: Hová tűnt?
Phoenix: Nem tudom… várjatok csak… Cleo. Most már visszatérhetsz hozzánk.
Cleo: (láthatóvá válik) Na? Milyen voltam?
Phoenix: Egyszerűen nagyszerű!
Cleo: De mégis mi történt?
Mimóza: Hogy mi történt? Láthatatlanná váltál!
Mustármag: Ez annyira tuti! Bármikor megteheted, és akkor oda mész, ahová akarsz. Senki sem fog észrevenni.
Lionel: (visszajön) Cleo! Megjöttem!
Cleo: Gyorsan! Menjetek!
(Phoenix és a tündérek elindulnak. Cleo utána szól Phoenixnek.)
Phoenix! (Phoenix hátrafordul) Szeretlek!
Phoenix: Én is szeretlek! (Phoenix és a tündérek el)
Lionel: Cleo! Hol vagy én egyetlenem? (észreveszi Cleot és ráförmed) Te meg mit keresel ott kint? Válaszolj!
Cleo: Én csak kinyitottam egy kicsit az ablakokat, mert nagyon meleg van itt benn. Maga nem érzi?
Lionel: Most, hogy mondod… mégis érzek valamit. De ugye tudod, hogy hamarosan még melegebb lesz ebben a szobában?
Cleo: Nem, azt hiszem, nem… és nem is akarom!
Lionel: (átöleli Cleo-t) De muszáj lesz, mivel már te vagy a feleségem.
Cleo: (megfordítja Cleo-t) Azt nem mondanám, mivel holnap lesz az esküvő és majd csak azután…
Lionel: Rosszul gondolod édesem! Ugyanis itt nem az a szokás, mint nálatok. (belelöki Cleot az ágyba)

11.

Curio palotája, folyosó.
Cleo és Phoenix jön.

Cleo: Phoenix?
Phoenix: Igen, hercegnő!
Cleo: Mi az, hogy hercegnő? A barátaim csak Cleonak szólítanak. És… ha jól tudom, akkor az is barátságnak számít, ha valaki segít a másikon. Vagy talán te nem így gondolod?
Phoenix: De… igazából én is így gondolom.
(Közben megérkeznek a Cleo „szobájához”)
Hát itt lennénk…
Cleo: (hátrafordul Phoenixhez) Én… én nagyon félek.
Phoenix: (mondja bíztatva) Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Majd én vigyázok rád. (mosolyog)
Cleo: Nagyon szépen köszönöm! Nem is tudod, hogy ez mennyit jelent nekem…
Phoenix: De tudom… (bemennek a szobába)
Cleo: A te gazdád aztán nagyon nagyúr lehet… biztos sok arannyal gazdálkodik. Nagyon szép ez a szoba!
Phoenix: Igazából az a…
Cleo: Akartál valamit mondani?
Phoenix: Nem semmit… csak azt, hogy a ruhádat ott találod az öltözőfalnál.
Cleo: Köszönöm… (odamegy az öltözőfalhoz; megpillantja a szoknyát)
Hisz ez csodálatos!
Phoenix: Nyugodtan öltözhetsz, én nem fogok oda nézni.
Cleo: Hát azt én is gondoltam. A gazdád ezért fejedet is vetetné.
(közben a szobában égnek a gyertyák; Cleo el kezd öltözni, árnyéka rávetődik a falra; Phoenix néha-néha rápillant Cleora, közben beszélgetnek)
Phoenix: Biztosan nagyon hiányozhat Lionel… Nekem is nagyon hiányzik. Jó barát volt.
Cleo: Az az igazság, hogy amikor átjöttünk Curio birodalmába… én már akkor gondoltam, hogy ennek nem lesz jó vége. Curio egy álnok gazember… nem is tudom elképzelni, hogy hogyan tudta megölni a saját fiát… Emlékszel arra, amikor a cellában beszélgettünk? Azt hiszem rólad és az apádról volt szó.
Phoenix: Áh, igen! Emlékszem. Na és mi van vele, vagyis velünk?
Cleo: Hát… azt mondtad, hogy majd elmeséled.
Phoenix: Persze, persze. Igazából apám Curio testvére volt, szóval akkor tündér, anyám viszont ezzel ellentétben egy gyönyörűséges halandó volt.
Cleo: De hát akkor hogyan találkoztak?
Phoenix: Ez egyszerű. Körülbelül az a történetük, mint neked és Lionelnek. azzal a különbséggel, hogy anyám szökött át apámhoz. Az elején még a környéken élő tündérek sem sejtették, hogy anyám halandó. Igazából én még máig sem értem, hogy anyám, mint halandó, hogy került ide, a tündérvilágba.
Cleo: Szóval anyád apád miatt jött át ide?
Phoenix: Így van. (közben Cleo a csodaszép ruhájába előjön az öltözőből)
Cleo: (idegeskedik) Ez nem lehet igaz… nem tudom megkötni. (Phoenixhez) Nem tudnál segíteni?
Phoenix: De hogy nem. Szívesen segítek egy ilyen csodálatos hercegnőnek. Gyönyörűen nézel ki ebben a ruhában. (közben megköti Cleo ruhájának a kötőjét)
Cleo: Tényleg nagyon kedves vagy de,……… úgy érzem, hogy Lionel halála túl nagy sebet hagyott a szívemben. Ha megérted… akkor mostanában még nem szeretnék szerelmes lenni. Ugye megérted?
Phoenix: Persze. Én nem akartam ilyen rámenős lenni… csak tudod, amit mondanék mind hazugság, még soha nem kerestem erre szót… De érted, azt hiszem, bármit megtennék.
(észreveszi Cleo ujján a gyűrűt)
Cleo: Mi olyan furcsa rajtam annyira?
Phoenix: Semmi. Csak a gyűrűd…
Cleo: Ugye milyen szép? Lioneltől kaptam. Megkérte a kezemet…
Phoenix: Kár volt megkérdeznem.
Cleo: Igazából ez már nem érvényes, hisz… (szomorúan mondja) Lionel már meghalt.
(közben Mustármag, Mazsola és Mimóza hallgatóznak és beszélgetnek)
Mazsola: Ennek nem lesz jó vége… azt hiszem, odamegyek és…
Mustármag: Nyugi Mazsi!
Mazsola: Nem vagyok Mazsi! Ezt már ezerszer elmondtam…
Mimóza: Hagyjátok már abba! A végén még lebukunk…
Mazsola: Rendben van… én befejezem, de mondd meg Mustármagnak, hogy ne cikizzen!
Mimóza: Rendben van. Megmondom.
Mazsola: Ez már tetszik. Hol is tartottam?
Mustármag: Hát nem is tudom, Mazsi.
Mazsola: Ebből elég… Most akkor bedobom a durcit!
Mimóza: A fenébe is Mustármag! Muszáj volt kikészítened? Most nem fog ránk hallgatni!
(Cleo felfigyel a vitatkozásra)
Cleo: Hallottad ezt?
Phoenix: Mit?
Cleo: Mintha valaki vitatkozott volna… na mind egy.
Phoenix: Most jut eszembe… hol vannak Mazsoláék?
Cleo: Nem tudom. Lehet, hogy talán ők hallgatóznak itt?
Phoenix: Csak egy féle módon deríthetjük ki. Cleo! Azt hiszem, már el kéne indulnunk!
Cleo: Miről beszélsz?
Phoenix: Pszt! (Phoenix a szobában lévő dívány mögé mutat. Cleo bólogat)
Cleo: Igazad van. Szerintem is mennünk kéne.
Phoenix: (csendben Cleohoz) Gyere velem. (elbújnak az egyik szekrénybe, ami ráadásul eléggé szűk; a tündérek előjönnek)
Mimóza: Na! Most elégedettek vagytok? Elmentek… Most úgy meg tudnálak benneteket verni ezért…
Mazsola: Engem ne hibáztass! Mustármag kezdte az egészet.
Mustármag: ÉN? Na, ne mondd! Ha nem forrna fel ilyen hamar az agyvized, akkor nem lett volna ez belőle…
Mazsola: Ez nem igaz! Attól, hogy én vagyok a legkisebb, attól még nem biztos, hogy én vagyok a leghülyébb is…(Mustármag és Mazsola folytatják a szóbeli verekedést, Mimóza rájuk szól)
Mimóza: Elég legyen! Fejezzétek már be… Nem bírom tovább! Nem vettétek még észre, hogy folyton csak ti veszekedtek? Mazsola! Mikor láttál engem Mustármaggal veszekedni?
Mazsola: Hát… soha.
Mimóza: Na, látod. És te, Mustármag! Mikor láttad azt, hogy én Mazsolával veszekedtem?
Mustármag: Soha. (tovább beszélgetnek)
(közben a szekrényben Cleo és Phoenix beszélgetnek)
Cleo: Hát (nevet) nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen közel kerülök egy idegenhez.
Phoenix: Ezt én is mondhatnám…
Nem kéne már kimennünk innen?
Cleo: Ne. Még nem mentek el és különben is… olyan jó itt lenni veled.
Phoenix: Ezt nem gondoltam volna.
Cleo: (odateszi mutatóujját Phoenix szájához) Pszt! Amikor azt mondtam, hogy nem szerethetjük egymást, akkor azt azért mondtam, mert… mert azt hittem, hogy Curio oldalán állsz. De most már tudom, hogy nem… pontosabban már érzem.
(Cleo megcsókolja Phoenixet; eközben a tündéreknél Mimóza ki akarja békíteni Mazsolát és Mustármagot.)
Mimóza: Hát akkor? Béküljetek ki.
Mazsola: Na, jó. De csak azért, hogy előbb megtaláljuk Cleo-ékat. (Abban a pillanatban, hogy ezt kimondta, Cleo lába véletlenül beleakadt Phoenixébe és így mindketten kiesnek a szűk szekrényből.)
Mustármag: (meglepődve) Hát ez meg?
Mazsola: Ezek Cleoék! De mit keresnek egymáson?
Mustármag: Szerinted?
Mazsola: Szerintem?
Mimóza: Ne beszélj össze minden hülyeséget, Mustármag! Szerinted Mazsola honnan a fenéből tudná, mit csinál ott egymáson Cleo és Phoenix?
Phoenix: (közbeszól) Ez nem az, aminek látszik…
Mimóza: Nyugi Phoenix! Mi nem értettük félre.
Mustármag: De nem ám! (kitör belőlük a röhögés)
Mazsola: Megmondanátok nekem is, hogy min röhögtök annyira?
Mustármag: (majdnem megszakad a röhögéstől) Nem olyan fontos. Egyszer majd talán te is rájössz…
(közben Cleoék feltápászkodnak; a tündérek még mindig röhögnek)
Cleo: (Phoenixhez) Igazából én miattam van ez az egész… Ez a szoknya egyszerűen…
Phoenix: Ennyi erővel már le is vehetnéd. (neki áll nevetni, de igazából már azon nevet, hogy Mimózáék hogyan nevetnek)
Cleo: Na, ne mondd… (megindul a párnacsata! Először csak Cleo és Phoenix között, majd később mindenki beszáll)
Mazsola: Párnacsata! Juhé! Én is jövök!
Mimóza és Mustármag: (egymásra néznek) Ebből mi sem maradhatunk ki.
(Nagyba folyik a párnacsata, amikor Lionel benyit a szobába. Cleo véletlenül Lionelt találja el Mimóza helyett.)
Lionel: A fenébe is! Már ti is kezditek? Phoenix! Zárd be ezeket az őrült tündéreket! Cleo! Te pedig gyere velem!
Phoenix: De Uram, az esküvő még csak holnap lesz.
Lionel: Semmi de! Csináld azt, amit mondtam! (megfogja Cleo kezét és kiráncigálja a szobából)
Cleo: Nem bánhat így velem! Azonnal eresszen el! (Cleo és Lionel el)
Mimóza: Hát ezt jól megcsináltuk. (mind el)

10.

Curio palotájának a börtöne.
Phoenix bezárja egy külön tömlöcbe Cleot és a tündéreket.

Cleo: (tündérekhez) Jól vagytok?
Mimóza: Azt hiszem, igen. De olyan rémisztő ez az egész.
Mustármag: Jól mondod Mimóza. Ez a hely is olyan rémisztő… főleg ez a Phoenix. Miért nem megy már el és hagy minket egyedül?
Cleo: Nem tudom. Talán kérdezd meg tőle…
Phoenix: (Cleoékhoz) Jobb lesz, ha nem beszéltek annyit, mert a gazdám nem tűri a beszédes embereket. Úgyhogy ne csináljatok bajt magatoknak. A ti érdeketekben mondom.
Cleo: Nem hinném, hogy félnem kellene, hisz ha jól tudom, akkor a te királyod feleségül akar venni.
Mazsola: (Phoenixhez) Szerintem meg engedj el minket és akkor nem lesz semmi gond!
Cleo: (rászól Mazsolára) Mazsola! Hogy mondhatsz ilyet!?
Phoenix: Semmi baj! Talán majd lesz esélyetek arra, hogy az uram elengedjen benneteket! Végül is ti tudjátok, mit akartok.
Cleo: Ez így van… Amúgy Lionel már mesélt rólad, úgyhogy nagyjából tudjuk ki vagy.
Mimóza: Így van…
Cleo: De azt nem értem, hogy miért Curiot szolgálod? Miért nem anyám birodalmába jöttél, ha már ilyen kedves vagy velünk. Egyébként már régóta szolgálsz itt?
Phoenix: Nem is tudom… olyan rég volt már. Amióta csak az eszemet tudom… És te hogy kerültél ide Lionellel együtt? Valaki talán idekényszerített?
Cleo: Nem. Erről szó sincs… Önszántunkból jöttünk ide. Mondhatjuk úgyis, hogy elszöktünk.
Phoenix: Áh! Lionel mindig is ilyen volt.
Cleo: Hogy érted azt, hogy ilyen? Azt tudom, hogy régóta ismered, de azt nem, hogy ennyire…
Phoenix: Az az igazság, hogy Lionel az unokabátyám volt.
Cleo: Akkor te is?
Phoenix: Jól gondolod… én is Curio rokona vagyok. És az apám Curio testvére volt.
Cleo: Hogy hogy csak volt?
Phoenix: Hát az az igazság, hogy… na mind egy, egyszer talán majd elmesélem.
(közben a kinti részlegben néhány katona borozgat és Phoenixszel viccelődik)
Katona1: Na mi van Phoenix? Nehéz esetet találtál?
Katona2: Ja ám! Nem bírsz vele?
Katona3: Mi szívesen segítünk…
(odamennek és kihozzák Cleot a cellájából)
Cleo: Azonnal engedjetek el vagy különben…
Katona2: Vagy különben mi lesz? Megmondasz az anyucikádnak… Ha jól tudom, akkor nemsokára a mi urunk lesz a királya mindkét birodalomnak.
Katona1: Te pedig Curio nagyúr királynéja… vagy inkább az enyém! (elkezdi taperolni Cleot, a többi katona pedig nevet ezen…)
Cleo: Ne! Hagyj békén!
Mimóza: Cleo! (katonához)Azonnal engedd el te nagy böhöm állat…
Katona1: (a társaihoz) Fogjátok már be ennek az izgága tündérnek a száját! Mire vártok!? Tapsra? Gyerünk!
Katona2: (Mimózához) Na gyere csak ide!
Mimóza: (csúfolódik) Kapj el, ha tudsz!
Katona1: (Cleohoz) Na mi a baj kislány? Nem bírod az erős embereket? Hahaha!
Cleo: Tudod mi vagy te? Egy undorító, perverz állat! (arcon köpi) (közben Mimózának sikerült kibújni a rácsokon keresztül, mivel ő fiatalabb, mint a többiek)
Katona1: (arcon üti Cleot úgy, hogy a földre esik) Na most próbálj arcon köpni te kis csitri!
Cleo: Kérlek! Phoenix, segíts!
Phoenix: Sajnos nem tehetem… ha a király katonái ellen fordulok, akkor…
Mazsola: Kérünk téged Phoenix! Csak te vagy az egyetlen reményünk.
Phoenix: Na jó! Akkor hívom Curiot! (el)
Mazsola: (arcához csap) Na, mind egy… Én nem pont erre gondoltam…
Katona2: (első katonához) Egyszerűen nem sikerül elkapnom ezt a kis mitugrászt.
( Phoenix visszajön Curioval együtt)
Lionel: Itt meg mi az ördög történt? (katonához) Te! Gyere csak ide!
Katona1: (odamegy Curiohoz) Uram én nem akartam…
Lionel: Ez már megbocsáthatatlan! Az idióták kedvéért még egyszer elmondom e lányra vonatkozó parancsomat. Ha még egyszer valaki megpróbálja magáévá tenni ezt a lányt, akkor az halál fia! A lány csak is az enyém! Érthető voltam?! (a katonák bólintanak) (Phoenixhez) Te meg miért engedted szabadon a tündéreket?
Phoenix: Nem én voltam uram. A tündérek maguktól jöttek ki.
Lionel: Azt kétlem! Mivel ez az egyik legerősebb cellánk. Phoenix!
Phoenix: Igen Uram?
Lionel: Kérlek, öltöztesd fel rendesen a jövendőbeli feleségemet és vezesd be a szobámba.
Phoenix: Igenis, felség! ( Curio és katonák el)
(Cleohoz) Gyere velem… (Cleo és Phoenix el, a tündérek pedig csendben utánuk)

9.

Virágok-völgye.
A nimfák jönnek és keresik Lionel-éket.

Ophelia: Vajon hol lehetnek?
Hermia: Fogalmam sincs.
Linette: Arra nem gondoltatok, hogy talán kettesben szeretnének egy kicsit maradni?
Heléna: Az meglehet, mert mostanság folyton a nyakukon lógtunk.
Olivia: És mi van akkor, hogyha valaki elkapta őket? Erre nem is gondoltatok?
Hermia: Jaj, Olivia! Ne légy már ennyire pesszimista! Mindig csak a rosszra gondolsz.
Olivia: Lehet, hogy igazatok van, de én akkor is nagyon féltem Cleot na meg persze Lionelt is. Ha nem tudnátok az elmúlt időben Cleo nagyon a szívemhez nőtt… (Ophelia, Hermia, Heléna és Linette nevet)
Most min nevettek?
Linette: Semmin.
Olivia: Ezt nem hiszem el.
Linette: Mit?
Olivia: Hát azt, hogy nem nevettek semmin. Valamin csak nevettetek. Vagy nem?
Heléna: És Cleo is így érez? (viccesen mondja)
Olivia: Mi!? Ja, hogy ti azon nevettetek, amit mondtam? Nem úgy gondoltam. Olyan idióták vagytok…
Heléna: Jól van… mi is csak vicceltünk.
Ophelia: Szerintem meg keressük őket tovább. Nagyon rossz előérzetem van velük kapcsolatban.
Hermia: Igaza van Opheliának. Nincs arra időnk, hogy szórakozzunk. (a többiek bólintanak és keresik őket tovább)
Linette: Lionel!
Olivia: Cleo!
Hermia: Cleo! (mindenki el)

8.

Curio birodalma a patak túloldalán.
Cleo és Lionel jön.

(Az erdőben sötét van, a varjak kárognak, dörög és villámlik: közeleg a vihar. Curio szolgatündérei menekülnek az adózás elől.)
Cleo: Talán igazad volt. Nem kellett volna átlépnünk a határt. Itt minden olyan rémisztő.
Lionel: Hát nem csodálkozom, hisz ez a birodalom is oly félelmetes, mint az ura.
Cleo: Curioról már én is sokat hallottam anyámtól. Mindig féltett tőle, amikor kicsi voltam. Most már tudom, hogy miért. De nézd csak! Valaki közelít felénk vagy inkább valakik.
Lionel: Vajon kik lehetnek? Őket én ismerem! Amikor még kicsik voltunk, folyton együtt lógtunk. De mit kereshetnek itt?
Cleo: Hát! Talán meg kéne kérdezned őket.
Lionel: (a tündérekhez) Drága jó barátaim! Emlékeztek még rám? Lionel vagyok.
Mimóza: Hát persze, hogy emlékszünk rád!
Mustármag: Hogy is felejthettünk volna el, amikor régebben együtt játszadoztunk a patak mentén.
Mazsola: Úgy bizony! De ahogy látom te is megöregedtél, ahogy mi…
Lionel: Az nem számít! Az a lényeg, hogy találkoztunk ennyi év után. De mondjátok csak, miért járkáltok errefelé ilyen időben és főleg miért Curio birodalmában?
Mustármag: Ne is kérdezd! Egy nap, amikor nektárt gyűjtöttünk a patak mentén, egy gonosz tündér jött felénk…
Mimóza: és egyszerűen elkapott minket…
Mazsola: csak annyit hallottunk, hogy Phoenix, csak ennyit.
Mimóza: Szerintünk ez egy név lehet.
Cleo: Lionel! Miért vagy ilyen zaklatott? Talán mond neked valamit ez a név?
Lionel: Igen mond. És nem is akármit. Cleo! Eddig még nem mondtam el neked az egyik legféltettebb titkom, ami Curiohoz kötődik…
Cleo: De hisz mi mindent megosztunk egymással…
Lionel: Az igazat megvallva én nem szafír vagyok, csak annak látszom. Igazából én… tündér vagyok.
Cleo: De hisz ez… ez jó hír! Vagy talán nem?
Lionel: Persze, hogy az, mivel a leggyönyörűbb lánnyal találkozhattam, amíg Altheában éltem. De ez nem minden. A lényeg az, hogy én… hogy én…
Mimóza: Na mi lesz? Nyögd már ki végre!
Lionel: Szóval én Curio rokona vagyok. Pontosabban ő az apám.
Cleo: Hogy kinek a rokona!? Hát ez nem lehet igaz! Ez hogy történhetett? Hogy történhetett meg az, hogy én a legfőbb ellenségem fiába lettem szerelmes!? Magyarázatot követelek! Most azonnal!
Lionel: Jó. Ha jól emlékszem, az egész ott kezdődött, hogy a tizenhatodik születésnapomon nagy hatalomra tettem szert. Lehet, hogy te még nem tudod, de minden egyes gyermek, aki a telihold éjszakáján betölti a tizenhatot, hatalmas varázserőt tudhat a magáévá. Én az alakváltoztatás képességét kaptam meg. Amikor ezt az apám megtudta, azonnal száműzött erről a vidékről. Akkor, amikor én tizenhat voltam, ismertem egy másik tündért is a környéken. Phoenixnek hívták. Habár ő még csak kilenc éves volt, mégis jobban ismerte a környéket, mint én. Így hát segített kiszökni az országból. A képességemnek köszönhetően kerültem be hozzátok. Amikor megtudtam, hogy a nimfáknak nincs szafírjuk, elhatároztam, hogy felveszem egy szafír alakját és elvegyülök köztük. Ezután ismertelek meg téged. Nagyjából ennyi lenne a történetem.
Cleo: De hisz ezt te nem is említetted nekem. (elgondolkodik) Lehet, hogy Curio az apád, de ez az érzéseimen nem változtat semmit sem. Én ugyanúgy szeretlek még most is, mint régebben…
Mimóza: (közbeszól) Nem akarom félbeszakítani a beszélgetést, de úgy hiszem, valaki jön.
Mustármag: Gyorsan! Látjátok ott azt a fát? Bújjunk el annak a törzsében. Kicsit korhadt, de nem számít.
Cleo: Bocsáss meg, de nem lesz az egy kicsit szűk nekünk?
Mustármag: Az igaz, hogy szűk, de tudsz jobb helyet, ahol elbújhatnánk?
Lionel: Ne aggódj Cleo! A barátaim tudják, hogy mit kell tennünk. Gyere! Kövessük őket.
(elbújnak a fa törzsébe, Curio a kíséretével és Phoenixszel jön)
Curio: Erre nincs semmi! Teljesen hülyének néztek ti engem!
Katona1: Nem Uram, de a járőrözök láttak errefelé tündéreket…
Phoenix: Uram! Érzi ezt a furcsa illatot?
Curio: Talán. Miért?
Phoenix: Mert ez egy nem átlagos ember illata. Biztosan nem érzi?
Curio: De. Most már igen. Ez tényleg más, mint a többié.
(Mimóza tüsszent)
Curio: Mi volt ez?
Katona2: Ha jól tudom Uram, akkor valaki tüsszentett. Azt hiszem, az öreg tölgy felől jött.
Phoenix: Hát akkor meg mire vársz? Nézz utána!
Katona1: Jöjjön Uram! Ezt látnia kell!
(Curio odamegy, Phoenix pedig utána)
Cleo: Valaki errefelé tart, észre fognak bennünket venni.
Lionel: (Cleohoz, suttogva) Nézd Cleo! Azt hiszem eljött az idő, hogy feláldozzam az életem a ti életetekért. (tündérekhez) Barátaim! Kérlek, vigyázzatok Cleora! Ég veletek! (Kijön a fatörzsből és felveszi Curio alakját.)
Katona 1-2: (meglátják Lionelt, mint Curio) Uram?
Katona1: Hisz maga az előbb még ott volt, hogy került ide?
Lionel: Mi közötök hozzá! Öljétek meg azt a valakit, aki az én alakomat vette fel.
Katona2: És ha maga Lionel?
Lionel: Én hogy lennék az? Ti teljesen hülyének néztek?
Katona1: (odasúgja a másik katonának) Ez biztosan a mi urunk.
Lionel: Mire vártok? Öljétek meg az alakváltoztatót!
Curio: Ne merészeljétek, hisz én vagyok az uratok!
Katona1: Bocsi Lionel, de minket nem tudsz átverni ezzel az ostobasággal. (megölik Curiot és befedik falevelekkel)
Cleo: (előjön) Ne! Maga álnok gazember! Hogy tehette ezt Lionellel? (odafut „Lionel” holttestéhez) Óh, Lionel! Miért kellett ezt tenned értünk? (mindezt sírva mondja)
Lionel: No lám, no lám! Csak nem az ifjabb királynővel van dolgunk? (tündérekhez) Ti meg mit kerestek itt? El akartatok menekülni az adózás elől? Csak hogy ezt nem tehetitek, mivel itt én vagyok a király! (katonákhoz) Fogjátok el őket!
Katona1-2: Igenis Uram!
(mindenki el)

7.

Virágok-völgyi patak mentén.
Cleo és Lionel jön.

Lionel: Eddig tartott a szökés. Innen már nem mehetünk tovább, de ha mégis, akkor a túloldalon a halál vár. Az már nem a mi hazánk.
Cleo: Ezt nem hiszem el! Nem lehet itt vége! Azt mondtad, hogy összetartozunk, s ez lesz a sorsunk.
Lionel: Igen, ezt mondtam, de…
Cleo: Hát akkor! Nem számít mi vár ránk a túloldalon, csak az, hogy együtt legyünk! Neked ez nem számít semmit? Azt akarod, hogy inkább itt maradsz, és nem szeretnél velem lenni?
Lionel: Na jó, legyen, de tudod, hogy nem szeretnélek elveszíteni.
Cleo: Én sem. De ez az egyetlen megoldás. Biztosan készen állsz?
Lionel: Igen, biztos.
(átlépik a határt)

6.

Bálterem.
Mindenki táncol és mulat. Cleo és Lionel beszélgetnek.

Lionel: Készen állsz?
Cleo: Én igen. És te?
Lionel: Én is. Minden álmom valóra fog válni, ha végre veled lehetek.
Cleo: Ne mondj már ilyeneket. Zavarba hozol. Én is ugyanígy érzek irántad, de nagyon félek, hogy elveszítelek.
Lionel: Miért félsz? Hisz nem hagylak el téged soha! Érted? Soha! Még ha bajba kerülök, akkor is téged foglak védelmezni. De most már indulnunk kéne. Ha persze te is így gondolod.
Cleo: Igen. Azt hiszem, készen állok arra, hogy elszökjek veled és boldogan éljünk, míg világ a világ…
(Cleo és Lionel elszöknek)

5.

Trónterem Curio palotájában.
Curio kíséretével és Phoenixszel jön.

Curio: (Phoenixhez) Érzem, hogy hamarosan megkapom mindazt, amire vágytam. Itt a telihold éjszakája, és ha jól tudom, akkor éppen most koronázzák királynővé Carmen leányát, aki most töltötte be a tizenhatodik évét. A tizenhatos szám nálunk nagy varázserővel bír. Érzem, hogy ez a lány nagy erővel rendelkezik vagy fog rendelkezni! Nem számít, az a lényeg, hogy ez az erő egyszer az enyém lesz, a lány pedig a feleségem.
Phoenix: Bocsásson meg Uram, ha közbeszólok, de a lány nem lesz egy kicsit fiatal önhöz?
Curio: Ne beszélj butaságot! Egy házasságban nem számít a kor. Különben is, én vagyok ennek az országnak az ura, és egy király azt tesz, amit akar. Legyen szó akár házasságról. Nem igaz?
Phoenix: Ön tudja, Felség! Királyom, szeretném önt figyelmeztetni, hogy ma van egyben az a nap is, amikor be kell gyűjteni az adót a környéken lakó tündérektől.
Curio: Milyen igazad van! Hozd a palástom és máris indulhatunk!
(Phoenix elmegy a palástért és odaadja a királynak.)
Phoenix: Parancsoljon Uram. A palástja.
Curio: Köszönöm. Katonák utánam! Természetesen te is, Phoenix!
(Curio kíséretével és Phoenix- szel el)

4.

Bálterem, ahol a koronázást és az ünnepélyt tartsák.

Tündérek, koboldok, állatok és más mesebeli lények jönnek.

Carmen és Diana pedig a kíséretével jön.

Carmen: (Dianához) Úrnőm! Muszáj beszélnem önnel! Nem teheti ezt velem…

Diana: Azt teszek, amit akarok. És nem tettem ellened semmi rosszat, hacsak a lányodra nem gondolsz.

Carmen: Igen, éppen ettől félek. Mi lesz, ha Cleo nem jelenik meg az ünnepségen? Akkor ki lesz a trónörökös?

Diana: Hát természetesen én! Mivelhogy a szabályaink szerint az ilyen esetekben egy istennőnek, vagyis nekem kell átvennem a hatalmat. Remélem nincs semmi kifogásod ellene!

Carmen: Természetesen nincs, Úrnőm.

Diana: Helyes!

(Lionel és Cleo jön, Diana meglepődik)

Carmen: Úgy látom, a lányom mégsem hagyja cserben az otthonát...

Cleo: (Lionelhez) Most hogyan tovább? Kérlek, segíts!

Lionel: Szívesen. Szóval szépen odamész édesanyádékhoz és bocsánatot kérsz mindazért, amit elkövettél. És azt is mondd, hogy nem fogsz többé így viselkedni, mivel ez nem illik egy hercegnőhöz. Hát erről lenne szó. Nagyjából ugye érted?

Cleo: Hát persze.(mondja zavartan) Természetesen értem. Hát akkor essünk túl rajta. (odamegy Carmen-ékhez)

Anyám és Diana Úrnő! Szeretnék mindenért bocsánatot kérni. És ígérem, hogy nem fogok többé így viselkedni, mivel ez nem illik egy hercegnőhöz.

Diana: Hát nem is tudom, hogy mit mondjak… Talán csak annyit, hogy nem is hittem volna, hogy ilyen gyorsan fejlődsz. Talán igaza van édesanyádnak és valóban készen állsz arra, hogy te légy az új királynő.

Carmen: Igen. De előbb meg kell tudnod valamit erről a varázslatos éjszakáról. Abban a pillanatban, mihelyst kikerekedik a hold és betöltöd a tizenhatodik életévedet, már nem fogsz emberré változni. És hogy ez miért van? Elmagyarázom. Ez annak az oka, hogy amikor felnősz, akkor az akaratok is –úgymond-, megváltozik és tudod majd irányítani az emberi érzelmeidet. Egyszerűen, csak akkor változol át, amikor te is akarod. Csakis terajtad múlik minden.

Cleo: Már mindent értek. De hisz ez nagyon jó! Ennél jobb születésnapi ajándékot nem is kaphattam volna!

Carmen: Igen, de…

Cleo: Mondani szerettél volna valamit?

Carmen: Nem.

Cleo: Akkor rendben van. Most megyek és elújságolom ezt a jó hírt Lionelnek is. (odamegy Lionelhez)

Diana: (Carmenhoz) Hogy hogy nem említetted neki a veszélyt, ami ezzel jár?

Carmen: El szerettem volna neki mondani, de valahogy nem mertem. Mert ha nem tudja, akkor talán nem is tudja majd használni… és így talán nem kerül majd bajba.

Diana: Értelek. De ugye tudod, hogy Curio addig nem nyugszik, amíg meg nem szerzi a mi birodalmunkat is és a lányod erejét?

Carmen: Igen, de nem akarom bajba sodorni, hisz Cleo sem olyan, hogy maga keresné a bajt. Remélem…

Cleo: (Lionelhez) Képzeld, olyan jó hírem van. Anyám mindent elmondott velem kapcsolatban. Azt mondta, hogy az akaratom –úgymond- meg fog változni és tudni fogom majd irányítani azt, hogy halandó legyek-e vagy tündér. Szóval, csak akkor változok át, amikor csak akarok. Már nem fog számítani az, hogy nappal van vagy éppen telihold. Hát nem fantasztikus? Annyira várom már, hogy tizenhat legyek.

Lionel: Örülök, hogy nem kell majd küszködnöd. De nézd! Kezdődik a telihold éjszakája. Menj és üdvözöld a népedet. Majd én itt megvárlak, és ha úgy adódik, akkor majd később szökünk el.

(Cleo megpuszilja Lionelt és fellép a trónon ülő Carmen mellé)

Carmen: (Cleohoz) Itt az ideje lányom, hogy átvedd a helyem! (feláll) Foglald el hát méltón e trónt. (néphez) Ti pedig mind! Üdvözöljétek az új királynőtöket!(tapsol, vele együtt mindenki ujjong és örül)

3.

Virágok-völgye.
Cleo sírva fut Lionelhez.

Cleo: Mindent hallottam. Gyűlölöm! Érted? Egyszerűen gyűlölöm!
Lionel: Nyugodj meg. Már nincs semmi baj. És mondd el nekem… kit gyűlölsz te annyira?
Cleo: Az anyámat. Hát ki mást?! Te ezt nem értheted. Ezt már nem bírom tovább!
Lionel: Dehogy nem érthetem. Csak mondd el nyugodtan, hogy mi a baj. Akkor biztosan meg fogom érteni.
Cleo: Tudod miről beszélgetett Diána és az anyám, amikor kihallgattam őket? Épp arról, hogy mi nem házasodhatunk össze, mivel mutáns gyermekeket hoznék a világra. És anyám nem szeretné, ha én ez miatt szégyenkeznék… Meg olyanról is beszélgettek, hogy ma estétől én leszek a királynő, meg ilyenek. Tudod mit? Szökjünk el együtt erről az átkozott helyről és akkor már senkit sem fog zavarni az, hogy összeházasodunk!
Lionel: Igazad van, de szerintem az ünnepségen még maradjunk és tettesd azt, hogy semmi bajod azzal, hogy nem jöhetsz hozzám feleségül. Az ünnepség után pedig majd összepakolunk és elmegyünk innen!
Cleo: Rendben van! De hogy tettessem azt, hogy nincs semmi bajom velük? Én nem vagyok valami jó a színészkedésben.
Lionel: Ne aggódj! Majd ezt is megoldjuk! De előbb…(Lionel elővesz egy tündérek által csiszolt csodás kristállyal ékesített gyűrűt és megmutatja Cleonak.)
Cleo: Hát ez gyönyörű!
Lionel: Szóval… leszel a menyasszonyom?
Cleo: Remélem, ez nem kérdés volt.
Lionel: Ezt akkor vehetem igennek?
Cleo: Igen! (megöleli Lionel-t)

2.

Terem Carmen palotájában.
Carmen és Diana jön, vitatkoznak.

Diana: Hát rendben… Legyen, ahogy te akarod, de remélem, tudod, hogy a lányod nem mehet hozzá holmi szafírhoz! Ezt teljességgel ellenzem!
(közben Cleo hallgatózik, Carmen és Diana tovább vitatkoznak)
Carmen: De én nem mondhatok nemet a lányomnak! Te ezt nem értheted! A lányom most az egyszer az életében szerelmes és épp most tagadnám meg tőle ezt az érzést, hisz már felnőtt és azt tesz, amit akar!
Cleo: (gondolja) Vajon miért tegezik egymást, hisz a szemünk előtt anyám nem tegezte le az Úrnőnket. Komolyan mondom, ezt már nem nagyon értem.
Diana: Gondolj bele! Milyen gyermekei lennének Cleonak egy szafírtól! Ez felháborító!
Carmen: Talán igazad van. Nem kellene megengednem neki, hisz ma estétől ő lesz az új királynő és nem szeretném, ha szégyenkezne Lionel miatt!
Cleo: (közbeszól) Ez nem igaz! Eszembe se jutna olyan dolog, hogy én Lionel miatt szégyenkezzek! Tudd meg anyám, hogy én nagyon szeretem őt! (sírva és idegesen mondja ezt)
Carmen: (odamegy Cleohoz és megöleli őt) Jaj, kislányom! Egyetlen reményem! Én nem úgy értette, de…
Cleo: Ne mondd ezt! Legalább most ne hazudj a szemembe! Tudom, miben sántikáltok…
Diana: Hogy beszélhetsz vissza így édesanyádnak és főleg nekem! Szemtelen kölyke! Majd én megtanítom neked a jó modort! (odamegy Cleohoz és megüti, Cleo elrohan) (Carmenhoz) Látod mi lett a te szófogadó kislánykádból! Egy átok! És még őt akarod kinevezni utódodnak a trónra!
Carmen: De én csak…
Diana: Egy szót se többet! Veled végeztem!
(Diana el)
Carmen: Jaj, édes Cleo-m! Remélem nem haragudtál meg rám…
(Carmen el)

Első rész /1.

A Virágok-völgyénél a patak mellett.
Lionel pánsípon játszik, a nimfák és Cleo pedig táncolnak.

Lionel: (énekel) Csodálatos nap virradt ránk, hisz Cleo tizenhat lesz már. Örvendjünk és vigadjunk, ropja a mi lábunk. Meg ne álljunk másnapig…
Linette: Már el is felejtetted? Hmm?
Lionel: Pedig tudtam ám… Csak hát tudjátok Cleo annyira szép, hogy még a szöveget is elfelejtettem miatta. (rámosolyog Cleora)
Cleo: Jaj, Lionel! Tudom, ám mire gondolsz… Én is szeretlek.
( Lionel és Cleo megcsókolják egymást.)
Ophelia: Hát nem romantikus? Kár, hogy nimfa vagyok, mert ha nem lennék az, akkor tuti, hogy én is csak a szerelmet keresném ezen a világon…
Heléna: Jaj, ne csináld már Ophelia! Inkább örülj annak, hogy nimfa vagy, mert legalább nem kell azon gondolkodnod, hogy például mit vegyél fel másnapra vagy például azon, hogy miért van éjszaka és nappal.
Ophelia: Igazad van Heléna! Talán tényleg jobb nimfának lenni…
Cleo: (közbeszól) Ne mondjatok ilyet… Higgyétek el, néha én sem szeretnék szívesen ember lenni…
Heléna: Mi sem gondoltuk ezt komolyan, hisz te vagy az egyik legjobb barátnőnk. Sose akarnánk megbántani. De erről most ne beszéljünk, mert jön Diana úrnőnk…
(Diana jön)
Diana: Jó reggelt ifjak! Jó reggelt!
Nimfák, Cleo és Lionel: Jó reggelt önnek is Diana Úrnő!
Diana: (Cleohoz) És te, Cleo? Hogy érzed magad a tizenhatodik születésnapod reggelén, hisz már nagylány lettél.
(Carmen jön)
Carmen: (közbeszól) Úgy bizony, ahogy mondja Úrnőm! Nagylány.
Cleo: Anyám! (odafut és megöleli anyját) Hogyhogy ilyen korán keltél fel, hisz neked még pihenned kellene! Már öreg vagy ahhoz, hogy pihenés nélkül járd az erdőt…
Carmen: Ne aggódj kicsim! Hisz ha én nem leszek, akkor majd neked kell gondoskodnod erről az erdőről Diana úrnőnk segítségével.
(a nimfák és Lionel türelmesen figyelnek)
Cleo: De én…
Diana: Úgy bizony, hisz már nem állsz messze attól, hogy megkoronázzanak az erdő királynéjává. Mivel hamarosan –ha jól tudom-, ma este fogod betölteni a tizenhatot és akkor már törvényesen is az erdő királynéja lehetsz, ha persze te is akarod.
Cleo: Igaza van Úrnőm, de én még úgy érzem, hogy nem állok készen erre az eseményre, de ha mégis megtenném, akkor azt csakis anyámért és az erdő lakóiért tenném.
( Lionel közbeszól, megmentve ezzel Cleot)
Lionel: Mindenben igaza van Felségeteknek, de Cleo még tényleg nem áll készen arra, hogy királynévá koronázzák. És… És még feleségül is szeretném venni.
Diana: Ifjú Lionel! Úgy tudom, hogy nem ezt tanították neked a szüleid, hogy mások szavába belevágj!
Lionel: Igenis úrnőm, de…
Diana: Lionel, még nem fejeztem be! Egyszerűen csak annyi, hogy az esküvőt sem kell még siettetni, hisz ha jól tudom te jóval idősebb vagy Cleo-nál! Pontosabban nyolc évvel. De ha tanulsz abból, hogy nem vágsz bele más beszélgetésébe, akkor talán még ezt a kis korkülönbséget is elnézem nektek. Most már befejeztem. Beszélhetsz.
Lionel: Köszönöm úrnőm! Igazából nincs semmi mondanivalóm ezzel kapcsolatban. (visszamegy a nimfákhoz)
Diana: Ezt már szeretem! (Carmenhoz) Ideje lenne, hogy visszafáradjunk méltó helyünkre… (suttogva, Carmenhoz)Szeretnék négyszemközt beszélni veled.
Carmen: Igen is, Úrnőm!
(Carmen és Diana el)
Cleo: Mi ütött mindenkibe, hogy így viselkednek? Remélem, hogy nem a születésnapom oka ez is.
Hermia, Olivia: Hogy érted, hogy ez is?
Cleo: Nem értem sehogy se, csak van egy olyan érzésem, hogy valamit titkolnak előlem. Nemcsak anyám, hanem Diana úrnőnk is…
Ophelia: Az lehetetlen! Hisz akkor megszegnék az erdő törvényét, ami kimondja, hogy az uralkodó mindent osszon meg az alattvalóival.
Cleo: Értem, értem, de mi van, ha mégis titkolnak valamit… Hisz, tudjuk, hogy ez egy varázserdő és itt bármi megeshet. A legjobb az lesz, ha elmegyek és kihallgatom őket.
Lionel: Biztos vagy benne? Tudod, mostanában nagyon féltelek. Főleg most, hogy ezen az éjszakán, amikor telihold lesz, be fogod tölteni a tizenhatodik életévedet.
Cleo: Tudom, de ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak. Ne próbáljatok megállítani. Tudom, mit teszek. Bízzatok bennem!
Lionel: Hát jó! Legyen, de vigyázz magadra!
Cleo: Ígérem, kedves! (megsimogatja Lionel arcát)
(Cleo el)