8.

Curio birodalma a patak túloldalán.
Cleo és Lionel jön.

(Az erdőben sötét van, a varjak kárognak, dörög és villámlik: közeleg a vihar. Curio szolgatündérei menekülnek az adózás elől.)
Cleo: Talán igazad volt. Nem kellett volna átlépnünk a határt. Itt minden olyan rémisztő.
Lionel: Hát nem csodálkozom, hisz ez a birodalom is oly félelmetes, mint az ura.
Cleo: Curioról már én is sokat hallottam anyámtól. Mindig féltett tőle, amikor kicsi voltam. Most már tudom, hogy miért. De nézd csak! Valaki közelít felénk vagy inkább valakik.
Lionel: Vajon kik lehetnek? Őket én ismerem! Amikor még kicsik voltunk, folyton együtt lógtunk. De mit kereshetnek itt?
Cleo: Hát! Talán meg kéne kérdezned őket.
Lionel: (a tündérekhez) Drága jó barátaim! Emlékeztek még rám? Lionel vagyok.
Mimóza: Hát persze, hogy emlékszünk rád!
Mustármag: Hogy is felejthettünk volna el, amikor régebben együtt játszadoztunk a patak mentén.
Mazsola: Úgy bizony! De ahogy látom te is megöregedtél, ahogy mi…
Lionel: Az nem számít! Az a lényeg, hogy találkoztunk ennyi év után. De mondjátok csak, miért járkáltok errefelé ilyen időben és főleg miért Curio birodalmában?
Mustármag: Ne is kérdezd! Egy nap, amikor nektárt gyűjtöttünk a patak mentén, egy gonosz tündér jött felénk…
Mimóza: és egyszerűen elkapott minket…
Mazsola: csak annyit hallottunk, hogy Phoenix, csak ennyit.
Mimóza: Szerintünk ez egy név lehet.
Cleo: Lionel! Miért vagy ilyen zaklatott? Talán mond neked valamit ez a név?
Lionel: Igen mond. És nem is akármit. Cleo! Eddig még nem mondtam el neked az egyik legféltettebb titkom, ami Curiohoz kötődik…
Cleo: De hisz mi mindent megosztunk egymással…
Lionel: Az igazat megvallva én nem szafír vagyok, csak annak látszom. Igazából én… tündér vagyok.
Cleo: De hisz ez… ez jó hír! Vagy talán nem?
Lionel: Persze, hogy az, mivel a leggyönyörűbb lánnyal találkozhattam, amíg Altheában éltem. De ez nem minden. A lényeg az, hogy én… hogy én…
Mimóza: Na mi lesz? Nyögd már ki végre!
Lionel: Szóval én Curio rokona vagyok. Pontosabban ő az apám.
Cleo: Hogy kinek a rokona!? Hát ez nem lehet igaz! Ez hogy történhetett? Hogy történhetett meg az, hogy én a legfőbb ellenségem fiába lettem szerelmes!? Magyarázatot követelek! Most azonnal!
Lionel: Jó. Ha jól emlékszem, az egész ott kezdődött, hogy a tizenhatodik születésnapomon nagy hatalomra tettem szert. Lehet, hogy te még nem tudod, de minden egyes gyermek, aki a telihold éjszakáján betölti a tizenhatot, hatalmas varázserőt tudhat a magáévá. Én az alakváltoztatás képességét kaptam meg. Amikor ezt az apám megtudta, azonnal száműzött erről a vidékről. Akkor, amikor én tizenhat voltam, ismertem egy másik tündért is a környéken. Phoenixnek hívták. Habár ő még csak kilenc éves volt, mégis jobban ismerte a környéket, mint én. Így hát segített kiszökni az országból. A képességemnek köszönhetően kerültem be hozzátok. Amikor megtudtam, hogy a nimfáknak nincs szafírjuk, elhatároztam, hogy felveszem egy szafír alakját és elvegyülök köztük. Ezután ismertelek meg téged. Nagyjából ennyi lenne a történetem.
Cleo: De hisz ezt te nem is említetted nekem. (elgondolkodik) Lehet, hogy Curio az apád, de ez az érzéseimen nem változtat semmit sem. Én ugyanúgy szeretlek még most is, mint régebben…
Mimóza: (közbeszól) Nem akarom félbeszakítani a beszélgetést, de úgy hiszem, valaki jön.
Mustármag: Gyorsan! Látjátok ott azt a fát? Bújjunk el annak a törzsében. Kicsit korhadt, de nem számít.
Cleo: Bocsáss meg, de nem lesz az egy kicsit szűk nekünk?
Mustármag: Az igaz, hogy szűk, de tudsz jobb helyet, ahol elbújhatnánk?
Lionel: Ne aggódj Cleo! A barátaim tudják, hogy mit kell tennünk. Gyere! Kövessük őket.
(elbújnak a fa törzsébe, Curio a kíséretével és Phoenixszel jön)
Curio: Erre nincs semmi! Teljesen hülyének néztek ti engem!
Katona1: Nem Uram, de a járőrözök láttak errefelé tündéreket…
Phoenix: Uram! Érzi ezt a furcsa illatot?
Curio: Talán. Miért?
Phoenix: Mert ez egy nem átlagos ember illata. Biztosan nem érzi?
Curio: De. Most már igen. Ez tényleg más, mint a többié.
(Mimóza tüsszent)
Curio: Mi volt ez?
Katona2: Ha jól tudom Uram, akkor valaki tüsszentett. Azt hiszem, az öreg tölgy felől jött.
Phoenix: Hát akkor meg mire vársz? Nézz utána!
Katona1: Jöjjön Uram! Ezt látnia kell!
(Curio odamegy, Phoenix pedig utána)
Cleo: Valaki errefelé tart, észre fognak bennünket venni.
Lionel: (Cleohoz, suttogva) Nézd Cleo! Azt hiszem eljött az idő, hogy feláldozzam az életem a ti életetekért. (tündérekhez) Barátaim! Kérlek, vigyázzatok Cleora! Ég veletek! (Kijön a fatörzsből és felveszi Curio alakját.)
Katona 1-2: (meglátják Lionelt, mint Curio) Uram?
Katona1: Hisz maga az előbb még ott volt, hogy került ide?
Lionel: Mi közötök hozzá! Öljétek meg azt a valakit, aki az én alakomat vette fel.
Katona2: És ha maga Lionel?
Lionel: Én hogy lennék az? Ti teljesen hülyének néztek?
Katona1: (odasúgja a másik katonának) Ez biztosan a mi urunk.
Lionel: Mire vártok? Öljétek meg az alakváltoztatót!
Curio: Ne merészeljétek, hisz én vagyok az uratok!
Katona1: Bocsi Lionel, de minket nem tudsz átverni ezzel az ostobasággal. (megölik Curiot és befedik falevelekkel)
Cleo: (előjön) Ne! Maga álnok gazember! Hogy tehette ezt Lionellel? (odafut „Lionel” holttestéhez) Óh, Lionel! Miért kellett ezt tenned értünk? (mindezt sírva mondja)
Lionel: No lám, no lám! Csak nem az ifjabb királynővel van dolgunk? (tündérekhez) Ti meg mit kerestek itt? El akartatok menekülni az adózás elől? Csak hogy ezt nem tehetitek, mivel itt én vagyok a király! (katonákhoz) Fogjátok el őket!
Katona1-2: Igenis Uram!
(mindenki el)