14.

A patak partján, a Virágok-völgyénél.
Olivia jön.

Olivia: Mit bánom én, ha tiltják! Akkor is megkeresem Cleot! Ha kell, még a gonosz birodalmán is átkelek. (elgondolkodik) Bár… kicsit félek, de tudom, hogy a többiek nem egyeznének bele a dologba.
(hirtelen megszólalnak a fák)
Fa1: Csak nem szökni próbálsz?
Olivia: Nem, dehogy!
Fa2: És mibe nem egyeznének bele a többiek?
Olivia: Tudjátok mit? Semmi közötök hozzá! Hagyjatok békém!
Fa1: Nem szeretnénk bántani, csak hallottuk, hogy valaki erre felé siet… és gondoltuk, hogy segíthetnénk neki.
Fa2: De nem gondoltam volna, hogy pont te szaladsz erre. Mond hát el mi ez a nagy sietség?
Olivia: Nagyon nehéz lenne most hirtelen megfogalmaznom… a lényeg, hogy Cleo már több mint két napja nem jött haza.
Fa2: A hercegnő? Ez meg hogy lehet?
Fa1: Csak nem a túloldalon van?
Olivia: Sajnos nagy az esélye annak, hogy Lionellel szöktek át. Az a legnagyobb baj, hogy Lionel holttestét nem rég találták meg és Cleo-ról szó sem esett… tudjátok, nagyon féltem. Ő az egyetlen olyan személy, aki szívesen meghallgat, bármiről legyen is szó…
(Ophelia jön)
Ophelia: Olivia! Olivia!
Olivia: Ophelia? Hát ő meg mit keres itt?
Ophelia: Már azt hittem, hogy elmentél… csak azt akarom mondani, hogy én is veled szeretnék menni.
Olivia: De mégis hová?
Ophelia: Hát Cleo után. Vagy talán te nem ezért jöttél ide?
Olivia: Igen, de egyedül szeretnék menni.
Ophelia: Nem teheted ezt velünk! Különben is, nagyon féltünk. Lehet, hogy te nem vetted észre, de Hermia és többiek… szóval ők is aggódnak miattad.
Fa1: Ophelia! Miért nem hagyod, hogy Olivia döntsön?
Fa2: Később majd talán rájön, hogy milyen fontosak az igaz barátok.
Olivia: Én igen is tudom, hiszen Cleo nekem az.
Fa2: Igen, ezt értem, de Cleo is ezt gondolja rólad? Szerintem Cleonak mindenki egyformán barátja, hisz ő a mi hercegnőnk.
Olivia: (elgondolkodik) Én… na, jó! Legyen. Velem jöhetsz, de csak akkor, ha a többieknek nem szólsz erről egy szót sem.
Ophelia: (megöleli Oliviát) Megígérem. (mindketten el)

Vége az első résznek!

13.

Terem Carmen palotájában.
Hírnök jön.

Hírnök: Úrnőm, úrnőm! Nem rég megtalálták Lionel holttestét a patak partján… de Cleot nem találták sehol. Lehet, hogy őt…
Carmen: Ilyen még eszedbe se jusson! Cleo nem lehet egy olyan undorító férfié, mint Curio. Most menj!
(hírnök el; a nimfák sírva futnak be Carmen elé)
Ophelia: Mondja, ugye ez nem igaz? Nem lehet az, hisz Cleo nem halhat meg…
Heléna: Szeretnénk tájékoztatni önt arról, hogy Lionel…
Carmen: Tudom, lányom, tudom. A hírnök már mindenről értesített. És meg kell mondanom, hogy nem nagyon örülök ennek a borzalmas hírnek. Higgyétek el, hogy én is nagyon aggódom Cleo egészsége miatt, hisz ő a lányom.
Olivia: Esküszöm a magas égre, ha bármi baja esik Cleonak… én magam bánok el azzal a Curioval, vagy bárhogy is hívják!
Hermia: Na, jó. Most szerintem még semmit sem tehetünk. Meg kell várnunk az újabb híreket. És reménykedjünk, hogy ez a hír csakis jó lehet.
Olivia: Nem várhatunk! Mi van akkor, ha a következő hír Cleo halálát hirdeti majd? Talán akkor is várunk? Cleot már régóta ismerem, és nem fogom cserbenhagyni! (kiszalad)
Ophelia: Belé meg mi ütött?
Carmen: Meghiszem, hogy ennyire aggódik Cleo miatt… de meg kell értenünk, hogy nem lehet elsietni a dolgokat. Curiot jól ismerem… Cleo nem halva kell neki, hanem élve.
Linette: Ez már kezd egyre félelmetesebb lenni. Még a hátamon is feláll a szőr a félelemtől…
Ophelia: Ezzel nem csak te vagy egyedül. Szerintem menjünk és kérjük a fák segítségét. Biztos vagyok benne, hogy sikerül ez az ötletem.
Heléna: Ha te mondod…
Carmen: De azért legyetek ti is óvatosak. Nem szeretném, ha veletek is történne valami.
(nimfák el)

12.

Curio szobája.
Cleo és Curio jön.

Lionel: Köszöntelek az új lakosztályodban.
Cleo: Én azt hittem, hogy az a szoba lesz az enyém, ahol átöltöztem.
Lionel: Tévedsz kicsikém… mostantól ez lesz a szobád. Hahaha!
Cleo: De Phoenix azt mondta…
Lionel: Phoenix? Hahaha! Csak azért szolgál még mindig nálam, mert az apja megkért rá. Legszívesebben eltenném láb alól, úgy, mint az apját.
Cleo: Úgy, mint az apját? De hisz Phoenix ezt nem említette nekem…
Lionel: Még jó, hogy nem. Mivel hogy megtiltottam neki. Egy bizonyos dolgot még nem is említettem…
Cleo: Mit?
Lionel: Hát csak azt, hogy aki nem engedelmeskedik nekem, az halál fia! Phoenix ezért nem szólt neked egy szót sem az apja haláláról. Úgyhogy kedvesem, jobban jársz, ha nem ütöd bele az orrocskádat az én dolgaimba, mert még te is úgy végezheted.
Cleo: Igen. Tudom.
Lionel: Hát akkor… én mindjárt jövök, csak még át kell öltöznöm, ehhez a csodás estéhez… mármint ezt úgy értem…
Cleo: Nem kell mondania! Nem vagyok idióta!
(Curio el; kint a nyitott ablak alatt Phoenix és a tündérek Cleot keresik)
Phoenix: (suttogva) Cleo? Ott vagy?
Cleo: Itt vagyok… Ki az? Phoenix te vagy az?
Phoenix: Igen én vagyok.
Mazsola: És mi is itt vagyunk!
Cleo: (kimegy a nyitott tornácra) Annyira örülök nektek! El se tudom mondani mennyire.
Mustármag: Mi is örülünk neked…
Mimóza: hogy épségben vagy.
Cleo: Hát eddig még meg vagyok, de nem tudom mi lesz akkor, ha Curio visszajön…
Phoenix: Ilyenre ne is gondolj! Nem engedem, hogy bármi bajod is legyen.
Cleo: Amúgy ezt a házasság dolgot komolyan gondolja? Mert nem mondanám, hogy annyira összeillenénk.
Phoenix: Sajnos igen, de szerintem csak az erődet szeretné megkaparintani.
Cleo: Az erőmet? Honnan szeded azt, hogy nekem van erőm?
Phoenix: Lionel nem mesélt róla?
Cleo: Hát… lehet, hogy említett róla néhány dolgot, de akkor pont nem figyeltem oda…
Phoenix: Na, mindegy. Nem ez a fontos. Az a lényeg, hogy még azelőtt használnod kell az erődet, mielőtt Curioé lenne. Igazából még ő se tudja, hogy milyen erő van a te birtokodban.
Cleo: Hát ezzel nincs egyedül.
Phoenix: Kérlek, Cleo, próbáld meg! Csak így szabadulhatsz meg Curio fogságából.
Mazsola: Próbáld meg, Cleo!
Cleo: Hát jó! De mit kell tennem?
Phoenix: Keresd meg a lelked legmélyebb pontját, ahol nyugalom van… Sikerül?
Cleo: Azt hiszem, igen… és hogyan tovább?
Phoenix: Máris mondom… na, szóval. Ha megtaláltad, akkor már csak az kell, hogy megkeresd azt, ami elrejtve van. Keresd az erőt, Cleo. Keresd, de ha ez nem sikerül, akkor engedd, hogy ő találjon rád… Tudom, hogy sikerülni fog.
Cleo: Phoenix! Azt hiszem, már érzem…(láthatatlanná válik)
Mustármag: Hová tűnt?
Phoenix: Nem tudom… várjatok csak… Cleo. Most már visszatérhetsz hozzánk.
Cleo: (láthatóvá válik) Na? Milyen voltam?
Phoenix: Egyszerűen nagyszerű!
Cleo: De mégis mi történt?
Mimóza: Hogy mi történt? Láthatatlanná váltál!
Mustármag: Ez annyira tuti! Bármikor megteheted, és akkor oda mész, ahová akarsz. Senki sem fog észrevenni.
Lionel: (visszajön) Cleo! Megjöttem!
Cleo: Gyorsan! Menjetek!
(Phoenix és a tündérek elindulnak. Cleo utána szól Phoenixnek.)
Phoenix! (Phoenix hátrafordul) Szeretlek!
Phoenix: Én is szeretlek! (Phoenix és a tündérek el)
Lionel: Cleo! Hol vagy én egyetlenem? (észreveszi Cleot és ráförmed) Te meg mit keresel ott kint? Válaszolj!
Cleo: Én csak kinyitottam egy kicsit az ablakokat, mert nagyon meleg van itt benn. Maga nem érzi?
Lionel: Most, hogy mondod… mégis érzek valamit. De ugye tudod, hogy hamarosan még melegebb lesz ebben a szobában?
Cleo: Nem, azt hiszem, nem… és nem is akarom!
Lionel: (átöleli Cleo-t) De muszáj lesz, mivel már te vagy a feleségem.
Cleo: (megfordítja Cleo-t) Azt nem mondanám, mivel holnap lesz az esküvő és majd csak azután…
Lionel: Rosszul gondolod édesem! Ugyanis itt nem az a szokás, mint nálatok. (belelöki Cleot az ágyba)

11.

Curio palotája, folyosó.
Cleo és Phoenix jön.

Cleo: Phoenix?
Phoenix: Igen, hercegnő!
Cleo: Mi az, hogy hercegnő? A barátaim csak Cleonak szólítanak. És… ha jól tudom, akkor az is barátságnak számít, ha valaki segít a másikon. Vagy talán te nem így gondolod?
Phoenix: De… igazából én is így gondolom.
(Közben megérkeznek a Cleo „szobájához”)
Hát itt lennénk…
Cleo: (hátrafordul Phoenixhez) Én… én nagyon félek.
Phoenix: (mondja bíztatva) Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Majd én vigyázok rád. (mosolyog)
Cleo: Nagyon szépen köszönöm! Nem is tudod, hogy ez mennyit jelent nekem…
Phoenix: De tudom… (bemennek a szobába)
Cleo: A te gazdád aztán nagyon nagyúr lehet… biztos sok arannyal gazdálkodik. Nagyon szép ez a szoba!
Phoenix: Igazából az a…
Cleo: Akartál valamit mondani?
Phoenix: Nem semmit… csak azt, hogy a ruhádat ott találod az öltözőfalnál.
Cleo: Köszönöm… (odamegy az öltözőfalhoz; megpillantja a szoknyát)
Hisz ez csodálatos!
Phoenix: Nyugodtan öltözhetsz, én nem fogok oda nézni.
Cleo: Hát azt én is gondoltam. A gazdád ezért fejedet is vetetné.
(közben a szobában égnek a gyertyák; Cleo el kezd öltözni, árnyéka rávetődik a falra; Phoenix néha-néha rápillant Cleora, közben beszélgetnek)
Phoenix: Biztosan nagyon hiányozhat Lionel… Nekem is nagyon hiányzik. Jó barát volt.
Cleo: Az az igazság, hogy amikor átjöttünk Curio birodalmába… én már akkor gondoltam, hogy ennek nem lesz jó vége. Curio egy álnok gazember… nem is tudom elképzelni, hogy hogyan tudta megölni a saját fiát… Emlékszel arra, amikor a cellában beszélgettünk? Azt hiszem rólad és az apádról volt szó.
Phoenix: Áh, igen! Emlékszem. Na és mi van vele, vagyis velünk?
Cleo: Hát… azt mondtad, hogy majd elmeséled.
Phoenix: Persze, persze. Igazából apám Curio testvére volt, szóval akkor tündér, anyám viszont ezzel ellentétben egy gyönyörűséges halandó volt.
Cleo: De hát akkor hogyan találkoztak?
Phoenix: Ez egyszerű. Körülbelül az a történetük, mint neked és Lionelnek. azzal a különbséggel, hogy anyám szökött át apámhoz. Az elején még a környéken élő tündérek sem sejtették, hogy anyám halandó. Igazából én még máig sem értem, hogy anyám, mint halandó, hogy került ide, a tündérvilágba.
Cleo: Szóval anyád apád miatt jött át ide?
Phoenix: Így van. (közben Cleo a csodaszép ruhájába előjön az öltözőből)
Cleo: (idegeskedik) Ez nem lehet igaz… nem tudom megkötni. (Phoenixhez) Nem tudnál segíteni?
Phoenix: De hogy nem. Szívesen segítek egy ilyen csodálatos hercegnőnek. Gyönyörűen nézel ki ebben a ruhában. (közben megköti Cleo ruhájának a kötőjét)
Cleo: Tényleg nagyon kedves vagy de,……… úgy érzem, hogy Lionel halála túl nagy sebet hagyott a szívemben. Ha megérted… akkor mostanában még nem szeretnék szerelmes lenni. Ugye megérted?
Phoenix: Persze. Én nem akartam ilyen rámenős lenni… csak tudod, amit mondanék mind hazugság, még soha nem kerestem erre szót… De érted, azt hiszem, bármit megtennék.
(észreveszi Cleo ujján a gyűrűt)
Cleo: Mi olyan furcsa rajtam annyira?
Phoenix: Semmi. Csak a gyűrűd…
Cleo: Ugye milyen szép? Lioneltől kaptam. Megkérte a kezemet…
Phoenix: Kár volt megkérdeznem.
Cleo: Igazából ez már nem érvényes, hisz… (szomorúan mondja) Lionel már meghalt.
(közben Mustármag, Mazsola és Mimóza hallgatóznak és beszélgetnek)
Mazsola: Ennek nem lesz jó vége… azt hiszem, odamegyek és…
Mustármag: Nyugi Mazsi!
Mazsola: Nem vagyok Mazsi! Ezt már ezerszer elmondtam…
Mimóza: Hagyjátok már abba! A végén még lebukunk…
Mazsola: Rendben van… én befejezem, de mondd meg Mustármagnak, hogy ne cikizzen!
Mimóza: Rendben van. Megmondom.
Mazsola: Ez már tetszik. Hol is tartottam?
Mustármag: Hát nem is tudom, Mazsi.
Mazsola: Ebből elég… Most akkor bedobom a durcit!
Mimóza: A fenébe is Mustármag! Muszáj volt kikészítened? Most nem fog ránk hallgatni!
(Cleo felfigyel a vitatkozásra)
Cleo: Hallottad ezt?
Phoenix: Mit?
Cleo: Mintha valaki vitatkozott volna… na mind egy.
Phoenix: Most jut eszembe… hol vannak Mazsoláék?
Cleo: Nem tudom. Lehet, hogy talán ők hallgatóznak itt?
Phoenix: Csak egy féle módon deríthetjük ki. Cleo! Azt hiszem, már el kéne indulnunk!
Cleo: Miről beszélsz?
Phoenix: Pszt! (Phoenix a szobában lévő dívány mögé mutat. Cleo bólogat)
Cleo: Igazad van. Szerintem is mennünk kéne.
Phoenix: (csendben Cleohoz) Gyere velem. (elbújnak az egyik szekrénybe, ami ráadásul eléggé szűk; a tündérek előjönnek)
Mimóza: Na! Most elégedettek vagytok? Elmentek… Most úgy meg tudnálak benneteket verni ezért…
Mazsola: Engem ne hibáztass! Mustármag kezdte az egészet.
Mustármag: ÉN? Na, ne mondd! Ha nem forrna fel ilyen hamar az agyvized, akkor nem lett volna ez belőle…
Mazsola: Ez nem igaz! Attól, hogy én vagyok a legkisebb, attól még nem biztos, hogy én vagyok a leghülyébb is…(Mustármag és Mazsola folytatják a szóbeli verekedést, Mimóza rájuk szól)
Mimóza: Elég legyen! Fejezzétek már be… Nem bírom tovább! Nem vettétek még észre, hogy folyton csak ti veszekedtek? Mazsola! Mikor láttál engem Mustármaggal veszekedni?
Mazsola: Hát… soha.
Mimóza: Na, látod. És te, Mustármag! Mikor láttad azt, hogy én Mazsolával veszekedtem?
Mustármag: Soha. (tovább beszélgetnek)
(közben a szekrényben Cleo és Phoenix beszélgetnek)
Cleo: Hát (nevet) nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen közel kerülök egy idegenhez.
Phoenix: Ezt én is mondhatnám…
Nem kéne már kimennünk innen?
Cleo: Ne. Még nem mentek el és különben is… olyan jó itt lenni veled.
Phoenix: Ezt nem gondoltam volna.
Cleo: (odateszi mutatóujját Phoenix szájához) Pszt! Amikor azt mondtam, hogy nem szerethetjük egymást, akkor azt azért mondtam, mert… mert azt hittem, hogy Curio oldalán állsz. De most már tudom, hogy nem… pontosabban már érzem.
(Cleo megcsókolja Phoenixet; eközben a tündéreknél Mimóza ki akarja békíteni Mazsolát és Mustármagot.)
Mimóza: Hát akkor? Béküljetek ki.
Mazsola: Na, jó. De csak azért, hogy előbb megtaláljuk Cleo-ékat. (Abban a pillanatban, hogy ezt kimondta, Cleo lába véletlenül beleakadt Phoenixébe és így mindketten kiesnek a szűk szekrényből.)
Mustármag: (meglepődve) Hát ez meg?
Mazsola: Ezek Cleoék! De mit keresnek egymáson?
Mustármag: Szerinted?
Mazsola: Szerintem?
Mimóza: Ne beszélj össze minden hülyeséget, Mustármag! Szerinted Mazsola honnan a fenéből tudná, mit csinál ott egymáson Cleo és Phoenix?
Phoenix: (közbeszól) Ez nem az, aminek látszik…
Mimóza: Nyugi Phoenix! Mi nem értettük félre.
Mustármag: De nem ám! (kitör belőlük a röhögés)
Mazsola: Megmondanátok nekem is, hogy min röhögtök annyira?
Mustármag: (majdnem megszakad a röhögéstől) Nem olyan fontos. Egyszer majd talán te is rájössz…
(közben Cleoék feltápászkodnak; a tündérek még mindig röhögnek)
Cleo: (Phoenixhez) Igazából én miattam van ez az egész… Ez a szoknya egyszerűen…
Phoenix: Ennyi erővel már le is vehetnéd. (neki áll nevetni, de igazából már azon nevet, hogy Mimózáék hogyan nevetnek)
Cleo: Na, ne mondd… (megindul a párnacsata! Először csak Cleo és Phoenix között, majd később mindenki beszáll)
Mazsola: Párnacsata! Juhé! Én is jövök!
Mimóza és Mustármag: (egymásra néznek) Ebből mi sem maradhatunk ki.
(Nagyba folyik a párnacsata, amikor Lionel benyit a szobába. Cleo véletlenül Lionelt találja el Mimóza helyett.)
Lionel: A fenébe is! Már ti is kezditek? Phoenix! Zárd be ezeket az őrült tündéreket! Cleo! Te pedig gyere velem!
Phoenix: De Uram, az esküvő még csak holnap lesz.
Lionel: Semmi de! Csináld azt, amit mondtam! (megfogja Cleo kezét és kiráncigálja a szobából)
Cleo: Nem bánhat így velem! Azonnal eresszen el! (Cleo és Lionel el)
Mimóza: Hát ezt jól megcsináltuk. (mind el)

10.

Curio palotájának a börtöne.
Phoenix bezárja egy külön tömlöcbe Cleot és a tündéreket.

Cleo: (tündérekhez) Jól vagytok?
Mimóza: Azt hiszem, igen. De olyan rémisztő ez az egész.
Mustármag: Jól mondod Mimóza. Ez a hely is olyan rémisztő… főleg ez a Phoenix. Miért nem megy már el és hagy minket egyedül?
Cleo: Nem tudom. Talán kérdezd meg tőle…
Phoenix: (Cleoékhoz) Jobb lesz, ha nem beszéltek annyit, mert a gazdám nem tűri a beszédes embereket. Úgyhogy ne csináljatok bajt magatoknak. A ti érdeketekben mondom.
Cleo: Nem hinném, hogy félnem kellene, hisz ha jól tudom, akkor a te királyod feleségül akar venni.
Mazsola: (Phoenixhez) Szerintem meg engedj el minket és akkor nem lesz semmi gond!
Cleo: (rászól Mazsolára) Mazsola! Hogy mondhatsz ilyet!?
Phoenix: Semmi baj! Talán majd lesz esélyetek arra, hogy az uram elengedjen benneteket! Végül is ti tudjátok, mit akartok.
Cleo: Ez így van… Amúgy Lionel már mesélt rólad, úgyhogy nagyjából tudjuk ki vagy.
Mimóza: Így van…
Cleo: De azt nem értem, hogy miért Curiot szolgálod? Miért nem anyám birodalmába jöttél, ha már ilyen kedves vagy velünk. Egyébként már régóta szolgálsz itt?
Phoenix: Nem is tudom… olyan rég volt már. Amióta csak az eszemet tudom… És te hogy kerültél ide Lionellel együtt? Valaki talán idekényszerített?
Cleo: Nem. Erről szó sincs… Önszántunkból jöttünk ide. Mondhatjuk úgyis, hogy elszöktünk.
Phoenix: Áh! Lionel mindig is ilyen volt.
Cleo: Hogy érted azt, hogy ilyen? Azt tudom, hogy régóta ismered, de azt nem, hogy ennyire…
Phoenix: Az az igazság, hogy Lionel az unokabátyám volt.
Cleo: Akkor te is?
Phoenix: Jól gondolod… én is Curio rokona vagyok. És az apám Curio testvére volt.
Cleo: Hogy hogy csak volt?
Phoenix: Hát az az igazság, hogy… na mind egy, egyszer talán majd elmesélem.
(közben a kinti részlegben néhány katona borozgat és Phoenixszel viccelődik)
Katona1: Na mi van Phoenix? Nehéz esetet találtál?
Katona2: Ja ám! Nem bírsz vele?
Katona3: Mi szívesen segítünk…
(odamennek és kihozzák Cleot a cellájából)
Cleo: Azonnal engedjetek el vagy különben…
Katona2: Vagy különben mi lesz? Megmondasz az anyucikádnak… Ha jól tudom, akkor nemsokára a mi urunk lesz a királya mindkét birodalomnak.
Katona1: Te pedig Curio nagyúr királynéja… vagy inkább az enyém! (elkezdi taperolni Cleot, a többi katona pedig nevet ezen…)
Cleo: Ne! Hagyj békén!
Mimóza: Cleo! (katonához)Azonnal engedd el te nagy böhöm állat…
Katona1: (a társaihoz) Fogjátok már be ennek az izgága tündérnek a száját! Mire vártok!? Tapsra? Gyerünk!
Katona2: (Mimózához) Na gyere csak ide!
Mimóza: (csúfolódik) Kapj el, ha tudsz!
Katona1: (Cleohoz) Na mi a baj kislány? Nem bírod az erős embereket? Hahaha!
Cleo: Tudod mi vagy te? Egy undorító, perverz állat! (arcon köpi) (közben Mimózának sikerült kibújni a rácsokon keresztül, mivel ő fiatalabb, mint a többiek)
Katona1: (arcon üti Cleot úgy, hogy a földre esik) Na most próbálj arcon köpni te kis csitri!
Cleo: Kérlek! Phoenix, segíts!
Phoenix: Sajnos nem tehetem… ha a király katonái ellen fordulok, akkor…
Mazsola: Kérünk téged Phoenix! Csak te vagy az egyetlen reményünk.
Phoenix: Na jó! Akkor hívom Curiot! (el)
Mazsola: (arcához csap) Na, mind egy… Én nem pont erre gondoltam…
Katona2: (első katonához) Egyszerűen nem sikerül elkapnom ezt a kis mitugrászt.
( Phoenix visszajön Curioval együtt)
Lionel: Itt meg mi az ördög történt? (katonához) Te! Gyere csak ide!
Katona1: (odamegy Curiohoz) Uram én nem akartam…
Lionel: Ez már megbocsáthatatlan! Az idióták kedvéért még egyszer elmondom e lányra vonatkozó parancsomat. Ha még egyszer valaki megpróbálja magáévá tenni ezt a lányt, akkor az halál fia! A lány csak is az enyém! Érthető voltam?! (a katonák bólintanak) (Phoenixhez) Te meg miért engedted szabadon a tündéreket?
Phoenix: Nem én voltam uram. A tündérek maguktól jöttek ki.
Lionel: Azt kétlem! Mivel ez az egyik legerősebb cellánk. Phoenix!
Phoenix: Igen Uram?
Lionel: Kérlek, öltöztesd fel rendesen a jövendőbeli feleségemet és vezesd be a szobámba.
Phoenix: Igenis, felség! ( Curio és katonák el)
(Cleohoz) Gyere velem… (Cleo és Phoenix el, a tündérek pedig csendben utánuk)

9.

Virágok-völgye.
A nimfák jönnek és keresik Lionel-éket.

Ophelia: Vajon hol lehetnek?
Hermia: Fogalmam sincs.
Linette: Arra nem gondoltatok, hogy talán kettesben szeretnének egy kicsit maradni?
Heléna: Az meglehet, mert mostanság folyton a nyakukon lógtunk.
Olivia: És mi van akkor, hogyha valaki elkapta őket? Erre nem is gondoltatok?
Hermia: Jaj, Olivia! Ne légy már ennyire pesszimista! Mindig csak a rosszra gondolsz.
Olivia: Lehet, hogy igazatok van, de én akkor is nagyon féltem Cleot na meg persze Lionelt is. Ha nem tudnátok az elmúlt időben Cleo nagyon a szívemhez nőtt… (Ophelia, Hermia, Heléna és Linette nevet)
Most min nevettek?
Linette: Semmin.
Olivia: Ezt nem hiszem el.
Linette: Mit?
Olivia: Hát azt, hogy nem nevettek semmin. Valamin csak nevettetek. Vagy nem?
Heléna: És Cleo is így érez? (viccesen mondja)
Olivia: Mi!? Ja, hogy ti azon nevettetek, amit mondtam? Nem úgy gondoltam. Olyan idióták vagytok…
Heléna: Jól van… mi is csak vicceltünk.
Ophelia: Szerintem meg keressük őket tovább. Nagyon rossz előérzetem van velük kapcsolatban.
Hermia: Igaza van Opheliának. Nincs arra időnk, hogy szórakozzunk. (a többiek bólintanak és keresik őket tovább)
Linette: Lionel!
Olivia: Cleo!
Hermia: Cleo! (mindenki el)

8.

Curio birodalma a patak túloldalán.
Cleo és Lionel jön.

(Az erdőben sötét van, a varjak kárognak, dörög és villámlik: közeleg a vihar. Curio szolgatündérei menekülnek az adózás elől.)
Cleo: Talán igazad volt. Nem kellett volna átlépnünk a határt. Itt minden olyan rémisztő.
Lionel: Hát nem csodálkozom, hisz ez a birodalom is oly félelmetes, mint az ura.
Cleo: Curioról már én is sokat hallottam anyámtól. Mindig féltett tőle, amikor kicsi voltam. Most már tudom, hogy miért. De nézd csak! Valaki közelít felénk vagy inkább valakik.
Lionel: Vajon kik lehetnek? Őket én ismerem! Amikor még kicsik voltunk, folyton együtt lógtunk. De mit kereshetnek itt?
Cleo: Hát! Talán meg kéne kérdezned őket.
Lionel: (a tündérekhez) Drága jó barátaim! Emlékeztek még rám? Lionel vagyok.
Mimóza: Hát persze, hogy emlékszünk rád!
Mustármag: Hogy is felejthettünk volna el, amikor régebben együtt játszadoztunk a patak mentén.
Mazsola: Úgy bizony! De ahogy látom te is megöregedtél, ahogy mi…
Lionel: Az nem számít! Az a lényeg, hogy találkoztunk ennyi év után. De mondjátok csak, miért járkáltok errefelé ilyen időben és főleg miért Curio birodalmában?
Mustármag: Ne is kérdezd! Egy nap, amikor nektárt gyűjtöttünk a patak mentén, egy gonosz tündér jött felénk…
Mimóza: és egyszerűen elkapott minket…
Mazsola: csak annyit hallottunk, hogy Phoenix, csak ennyit.
Mimóza: Szerintünk ez egy név lehet.
Cleo: Lionel! Miért vagy ilyen zaklatott? Talán mond neked valamit ez a név?
Lionel: Igen mond. És nem is akármit. Cleo! Eddig még nem mondtam el neked az egyik legféltettebb titkom, ami Curiohoz kötődik…
Cleo: De hisz mi mindent megosztunk egymással…
Lionel: Az igazat megvallva én nem szafír vagyok, csak annak látszom. Igazából én… tündér vagyok.
Cleo: De hisz ez… ez jó hír! Vagy talán nem?
Lionel: Persze, hogy az, mivel a leggyönyörűbb lánnyal találkozhattam, amíg Altheában éltem. De ez nem minden. A lényeg az, hogy én… hogy én…
Mimóza: Na mi lesz? Nyögd már ki végre!
Lionel: Szóval én Curio rokona vagyok. Pontosabban ő az apám.
Cleo: Hogy kinek a rokona!? Hát ez nem lehet igaz! Ez hogy történhetett? Hogy történhetett meg az, hogy én a legfőbb ellenségem fiába lettem szerelmes!? Magyarázatot követelek! Most azonnal!
Lionel: Jó. Ha jól emlékszem, az egész ott kezdődött, hogy a tizenhatodik születésnapomon nagy hatalomra tettem szert. Lehet, hogy te még nem tudod, de minden egyes gyermek, aki a telihold éjszakáján betölti a tizenhatot, hatalmas varázserőt tudhat a magáévá. Én az alakváltoztatás képességét kaptam meg. Amikor ezt az apám megtudta, azonnal száműzött erről a vidékről. Akkor, amikor én tizenhat voltam, ismertem egy másik tündért is a környéken. Phoenixnek hívták. Habár ő még csak kilenc éves volt, mégis jobban ismerte a környéket, mint én. Így hát segített kiszökni az országból. A képességemnek köszönhetően kerültem be hozzátok. Amikor megtudtam, hogy a nimfáknak nincs szafírjuk, elhatároztam, hogy felveszem egy szafír alakját és elvegyülök köztük. Ezután ismertelek meg téged. Nagyjából ennyi lenne a történetem.
Cleo: De hisz ezt te nem is említetted nekem. (elgondolkodik) Lehet, hogy Curio az apád, de ez az érzéseimen nem változtat semmit sem. Én ugyanúgy szeretlek még most is, mint régebben…
Mimóza: (közbeszól) Nem akarom félbeszakítani a beszélgetést, de úgy hiszem, valaki jön.
Mustármag: Gyorsan! Látjátok ott azt a fát? Bújjunk el annak a törzsében. Kicsit korhadt, de nem számít.
Cleo: Bocsáss meg, de nem lesz az egy kicsit szűk nekünk?
Mustármag: Az igaz, hogy szűk, de tudsz jobb helyet, ahol elbújhatnánk?
Lionel: Ne aggódj Cleo! A barátaim tudják, hogy mit kell tennünk. Gyere! Kövessük őket.
(elbújnak a fa törzsébe, Curio a kíséretével és Phoenixszel jön)
Curio: Erre nincs semmi! Teljesen hülyének néztek ti engem!
Katona1: Nem Uram, de a járőrözök láttak errefelé tündéreket…
Phoenix: Uram! Érzi ezt a furcsa illatot?
Curio: Talán. Miért?
Phoenix: Mert ez egy nem átlagos ember illata. Biztosan nem érzi?
Curio: De. Most már igen. Ez tényleg más, mint a többié.
(Mimóza tüsszent)
Curio: Mi volt ez?
Katona2: Ha jól tudom Uram, akkor valaki tüsszentett. Azt hiszem, az öreg tölgy felől jött.
Phoenix: Hát akkor meg mire vársz? Nézz utána!
Katona1: Jöjjön Uram! Ezt látnia kell!
(Curio odamegy, Phoenix pedig utána)
Cleo: Valaki errefelé tart, észre fognak bennünket venni.
Lionel: (Cleohoz, suttogva) Nézd Cleo! Azt hiszem eljött az idő, hogy feláldozzam az életem a ti életetekért. (tündérekhez) Barátaim! Kérlek, vigyázzatok Cleora! Ég veletek! (Kijön a fatörzsből és felveszi Curio alakját.)
Katona 1-2: (meglátják Lionelt, mint Curio) Uram?
Katona1: Hisz maga az előbb még ott volt, hogy került ide?
Lionel: Mi közötök hozzá! Öljétek meg azt a valakit, aki az én alakomat vette fel.
Katona2: És ha maga Lionel?
Lionel: Én hogy lennék az? Ti teljesen hülyének néztek?
Katona1: (odasúgja a másik katonának) Ez biztosan a mi urunk.
Lionel: Mire vártok? Öljétek meg az alakváltoztatót!
Curio: Ne merészeljétek, hisz én vagyok az uratok!
Katona1: Bocsi Lionel, de minket nem tudsz átverni ezzel az ostobasággal. (megölik Curiot és befedik falevelekkel)
Cleo: (előjön) Ne! Maga álnok gazember! Hogy tehette ezt Lionellel? (odafut „Lionel” holttestéhez) Óh, Lionel! Miért kellett ezt tenned értünk? (mindezt sírva mondja)
Lionel: No lám, no lám! Csak nem az ifjabb királynővel van dolgunk? (tündérekhez) Ti meg mit kerestek itt? El akartatok menekülni az adózás elől? Csak hogy ezt nem tehetitek, mivel itt én vagyok a király! (katonákhoz) Fogjátok el őket!
Katona1-2: Igenis Uram!
(mindenki el)

7.

Virágok-völgyi patak mentén.
Cleo és Lionel jön.

Lionel: Eddig tartott a szökés. Innen már nem mehetünk tovább, de ha mégis, akkor a túloldalon a halál vár. Az már nem a mi hazánk.
Cleo: Ezt nem hiszem el! Nem lehet itt vége! Azt mondtad, hogy összetartozunk, s ez lesz a sorsunk.
Lionel: Igen, ezt mondtam, de…
Cleo: Hát akkor! Nem számít mi vár ránk a túloldalon, csak az, hogy együtt legyünk! Neked ez nem számít semmit? Azt akarod, hogy inkább itt maradsz, és nem szeretnél velem lenni?
Lionel: Na jó, legyen, de tudod, hogy nem szeretnélek elveszíteni.
Cleo: Én sem. De ez az egyetlen megoldás. Biztosan készen állsz?
Lionel: Igen, biztos.
(átlépik a határt)

6.

Bálterem.
Mindenki táncol és mulat. Cleo és Lionel beszélgetnek.

Lionel: Készen állsz?
Cleo: Én igen. És te?
Lionel: Én is. Minden álmom valóra fog válni, ha végre veled lehetek.
Cleo: Ne mondj már ilyeneket. Zavarba hozol. Én is ugyanígy érzek irántad, de nagyon félek, hogy elveszítelek.
Lionel: Miért félsz? Hisz nem hagylak el téged soha! Érted? Soha! Még ha bajba kerülök, akkor is téged foglak védelmezni. De most már indulnunk kéne. Ha persze te is így gondolod.
Cleo: Igen. Azt hiszem, készen állok arra, hogy elszökjek veled és boldogan éljünk, míg világ a világ…
(Cleo és Lionel elszöknek)