11.

Curio palotája, folyosó.
Cleo és Phoenix jön.

Cleo: Phoenix?
Phoenix: Igen, hercegnő!
Cleo: Mi az, hogy hercegnő? A barátaim csak Cleonak szólítanak. És… ha jól tudom, akkor az is barátságnak számít, ha valaki segít a másikon. Vagy talán te nem így gondolod?
Phoenix: De… igazából én is így gondolom.
(Közben megérkeznek a Cleo „szobájához”)
Hát itt lennénk…
Cleo: (hátrafordul Phoenixhez) Én… én nagyon félek.
Phoenix: (mondja bíztatva) Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Majd én vigyázok rád. (mosolyog)
Cleo: Nagyon szépen köszönöm! Nem is tudod, hogy ez mennyit jelent nekem…
Phoenix: De tudom… (bemennek a szobába)
Cleo: A te gazdád aztán nagyon nagyúr lehet… biztos sok arannyal gazdálkodik. Nagyon szép ez a szoba!
Phoenix: Igazából az a…
Cleo: Akartál valamit mondani?
Phoenix: Nem semmit… csak azt, hogy a ruhádat ott találod az öltözőfalnál.
Cleo: Köszönöm… (odamegy az öltözőfalhoz; megpillantja a szoknyát)
Hisz ez csodálatos!
Phoenix: Nyugodtan öltözhetsz, én nem fogok oda nézni.
Cleo: Hát azt én is gondoltam. A gazdád ezért fejedet is vetetné.
(közben a szobában égnek a gyertyák; Cleo el kezd öltözni, árnyéka rávetődik a falra; Phoenix néha-néha rápillant Cleora, közben beszélgetnek)
Phoenix: Biztosan nagyon hiányozhat Lionel… Nekem is nagyon hiányzik. Jó barát volt.
Cleo: Az az igazság, hogy amikor átjöttünk Curio birodalmába… én már akkor gondoltam, hogy ennek nem lesz jó vége. Curio egy álnok gazember… nem is tudom elképzelni, hogy hogyan tudta megölni a saját fiát… Emlékszel arra, amikor a cellában beszélgettünk? Azt hiszem rólad és az apádról volt szó.
Phoenix: Áh, igen! Emlékszem. Na és mi van vele, vagyis velünk?
Cleo: Hát… azt mondtad, hogy majd elmeséled.
Phoenix: Persze, persze. Igazából apám Curio testvére volt, szóval akkor tündér, anyám viszont ezzel ellentétben egy gyönyörűséges halandó volt.
Cleo: De hát akkor hogyan találkoztak?
Phoenix: Ez egyszerű. Körülbelül az a történetük, mint neked és Lionelnek. azzal a különbséggel, hogy anyám szökött át apámhoz. Az elején még a környéken élő tündérek sem sejtették, hogy anyám halandó. Igazából én még máig sem értem, hogy anyám, mint halandó, hogy került ide, a tündérvilágba.
Cleo: Szóval anyád apád miatt jött át ide?
Phoenix: Így van. (közben Cleo a csodaszép ruhájába előjön az öltözőből)
Cleo: (idegeskedik) Ez nem lehet igaz… nem tudom megkötni. (Phoenixhez) Nem tudnál segíteni?
Phoenix: De hogy nem. Szívesen segítek egy ilyen csodálatos hercegnőnek. Gyönyörűen nézel ki ebben a ruhában. (közben megköti Cleo ruhájának a kötőjét)
Cleo: Tényleg nagyon kedves vagy de,……… úgy érzem, hogy Lionel halála túl nagy sebet hagyott a szívemben. Ha megérted… akkor mostanában még nem szeretnék szerelmes lenni. Ugye megérted?
Phoenix: Persze. Én nem akartam ilyen rámenős lenni… csak tudod, amit mondanék mind hazugság, még soha nem kerestem erre szót… De érted, azt hiszem, bármit megtennék.
(észreveszi Cleo ujján a gyűrűt)
Cleo: Mi olyan furcsa rajtam annyira?
Phoenix: Semmi. Csak a gyűrűd…
Cleo: Ugye milyen szép? Lioneltől kaptam. Megkérte a kezemet…
Phoenix: Kár volt megkérdeznem.
Cleo: Igazából ez már nem érvényes, hisz… (szomorúan mondja) Lionel már meghalt.
(közben Mustármag, Mazsola és Mimóza hallgatóznak és beszélgetnek)
Mazsola: Ennek nem lesz jó vége… azt hiszem, odamegyek és…
Mustármag: Nyugi Mazsi!
Mazsola: Nem vagyok Mazsi! Ezt már ezerszer elmondtam…
Mimóza: Hagyjátok már abba! A végén még lebukunk…
Mazsola: Rendben van… én befejezem, de mondd meg Mustármagnak, hogy ne cikizzen!
Mimóza: Rendben van. Megmondom.
Mazsola: Ez már tetszik. Hol is tartottam?
Mustármag: Hát nem is tudom, Mazsi.
Mazsola: Ebből elég… Most akkor bedobom a durcit!
Mimóza: A fenébe is Mustármag! Muszáj volt kikészítened? Most nem fog ránk hallgatni!
(Cleo felfigyel a vitatkozásra)
Cleo: Hallottad ezt?
Phoenix: Mit?
Cleo: Mintha valaki vitatkozott volna… na mind egy.
Phoenix: Most jut eszembe… hol vannak Mazsoláék?
Cleo: Nem tudom. Lehet, hogy talán ők hallgatóznak itt?
Phoenix: Csak egy féle módon deríthetjük ki. Cleo! Azt hiszem, már el kéne indulnunk!
Cleo: Miről beszélsz?
Phoenix: Pszt! (Phoenix a szobában lévő dívány mögé mutat. Cleo bólogat)
Cleo: Igazad van. Szerintem is mennünk kéne.
Phoenix: (csendben Cleohoz) Gyere velem. (elbújnak az egyik szekrénybe, ami ráadásul eléggé szűk; a tündérek előjönnek)
Mimóza: Na! Most elégedettek vagytok? Elmentek… Most úgy meg tudnálak benneteket verni ezért…
Mazsola: Engem ne hibáztass! Mustármag kezdte az egészet.
Mustármag: ÉN? Na, ne mondd! Ha nem forrna fel ilyen hamar az agyvized, akkor nem lett volna ez belőle…
Mazsola: Ez nem igaz! Attól, hogy én vagyok a legkisebb, attól még nem biztos, hogy én vagyok a leghülyébb is…(Mustármag és Mazsola folytatják a szóbeli verekedést, Mimóza rájuk szól)
Mimóza: Elég legyen! Fejezzétek már be… Nem bírom tovább! Nem vettétek még észre, hogy folyton csak ti veszekedtek? Mazsola! Mikor láttál engem Mustármaggal veszekedni?
Mazsola: Hát… soha.
Mimóza: Na, látod. És te, Mustármag! Mikor láttad azt, hogy én Mazsolával veszekedtem?
Mustármag: Soha. (tovább beszélgetnek)
(közben a szekrényben Cleo és Phoenix beszélgetnek)
Cleo: Hát (nevet) nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen közel kerülök egy idegenhez.
Phoenix: Ezt én is mondhatnám…
Nem kéne már kimennünk innen?
Cleo: Ne. Még nem mentek el és különben is… olyan jó itt lenni veled.
Phoenix: Ezt nem gondoltam volna.
Cleo: (odateszi mutatóujját Phoenix szájához) Pszt! Amikor azt mondtam, hogy nem szerethetjük egymást, akkor azt azért mondtam, mert… mert azt hittem, hogy Curio oldalán állsz. De most már tudom, hogy nem… pontosabban már érzem.
(Cleo megcsókolja Phoenixet; eközben a tündéreknél Mimóza ki akarja békíteni Mazsolát és Mustármagot.)
Mimóza: Hát akkor? Béküljetek ki.
Mazsola: Na, jó. De csak azért, hogy előbb megtaláljuk Cleo-ékat. (Abban a pillanatban, hogy ezt kimondta, Cleo lába véletlenül beleakadt Phoenixébe és így mindketten kiesnek a szűk szekrényből.)
Mustármag: (meglepődve) Hát ez meg?
Mazsola: Ezek Cleoék! De mit keresnek egymáson?
Mustármag: Szerinted?
Mazsola: Szerintem?
Mimóza: Ne beszélj össze minden hülyeséget, Mustármag! Szerinted Mazsola honnan a fenéből tudná, mit csinál ott egymáson Cleo és Phoenix?
Phoenix: (közbeszól) Ez nem az, aminek látszik…
Mimóza: Nyugi Phoenix! Mi nem értettük félre.
Mustármag: De nem ám! (kitör belőlük a röhögés)
Mazsola: Megmondanátok nekem is, hogy min röhögtök annyira?
Mustármag: (majdnem megszakad a röhögéstől) Nem olyan fontos. Egyszer majd talán te is rájössz…
(közben Cleoék feltápászkodnak; a tündérek még mindig röhögnek)
Cleo: (Phoenixhez) Igazából én miattam van ez az egész… Ez a szoknya egyszerűen…
Phoenix: Ennyi erővel már le is vehetnéd. (neki áll nevetni, de igazából már azon nevet, hogy Mimózáék hogyan nevetnek)
Cleo: Na, ne mondd… (megindul a párnacsata! Először csak Cleo és Phoenix között, majd később mindenki beszáll)
Mazsola: Párnacsata! Juhé! Én is jövök!
Mimóza és Mustármag: (egymásra néznek) Ebből mi sem maradhatunk ki.
(Nagyba folyik a párnacsata, amikor Lionel benyit a szobába. Cleo véletlenül Lionelt találja el Mimóza helyett.)
Lionel: A fenébe is! Már ti is kezditek? Phoenix! Zárd be ezeket az őrült tündéreket! Cleo! Te pedig gyere velem!
Phoenix: De Uram, az esküvő még csak holnap lesz.
Lionel: Semmi de! Csináld azt, amit mondtam! (megfogja Cleo kezét és kiráncigálja a szobából)
Cleo: Nem bánhat így velem! Azonnal eresszen el! (Cleo és Lionel el)
Mimóza: Hát ezt jól megcsináltuk. (mind el)